Sport

Elbuktak a magyarok a Los Angeles Poker Classicon

Poker(960x640)(7).jpg (póker)
Poker(960x640)(7).jpg (póker)

Sajnos egyetlen magyar sem jutott pénzbe a WPT Los Angeles Poker Classic főversenyén, Tóth Richárd, Kovács Zoltán és Koroknai András is üres kézzel távoztak az Angyalok városából.

Három magyar zsugásunk vett részt a World Poker Tour Los Angeles Poker Classic tízezer dolláros főversenyén. Sajnos egyikőjük sem jutott pénzbe, a legtovább Tóth Richárd bírta, de ő is közel 25 hellyel maradt le a fizetős helyekről – írja a Poker.hu.

Február 23-án indult az osztás a WPT LAPC 10 ezer dollár nevezési díjú Main Eventjén. Az első napon 505 pókeres ült asztalokhoz, melyekhez a második napon még 12-en csatlakoztak, így 517 fő lett a végső létszám, akik 4 923 200 dolláros nyereményalapot hoztak létre.

Összesen 63 főt díjaztak, ide kellett volna magyarjainknak beérni, hogy ne üres kézzel távozzanak haza Los Angelesből. Erre három játékosunknak volt esélye, köztük Koroknai Andrással, aki 2010-ben történetesen megnyerte ugyanezt a versenyt, így nem véletlen, hogy újra nagy reményekkel szállt harcba.

Azonban sem neki, sem Kovács Zoltánnak, sem pedig a Team PokerStars Pro Tóth Richárdnak nem sikerült most nagyot alkotni, mindegyikük a fizetős helyek előtt búcsúzott. A legtovább Tóth bírta, a kilencvenedik pozíciót szerezte meg, ami sajnos szintén nem ért pénzjutalmat.

Végül 63-an maradtak, ekkor véget vetett a főbíró a napnak. Az élre az idei világbajnoki ötödik, Jeremy Ausmus állt, egyedül ő törte át az egymilliós zsetonhatárt.

A mezőnyben jó pár neves kártyás lehet még ott, köztük van Galen Hall, Paul Volpe, Joe Hachem, Ana Marquez, Dan Shak, Phil Laak, Jesse Sylvia és Carlos Mortensen is.

A győztes a hatodik napon születik meg, aki majd egymillió dollárt vághat majd zsebre, valamint egy 25 ezer dollár értékű WPT Championship beülővel is gazdagodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik