Sport sport

A TF is ott van a legjobb négy között

Utolsóként a TF csapata is bejutott a női röplabda NB I. elődöntőjébe.

Korábban már biztos volt, hogy a Vasas Óbuda, a Budapest Bank-Békéscsabai RC és a TEVA Gödöllői RC ott lesz a legjobb négy között, így már csak egy hely volt kiadó.

Ezért az egy pozícióért küzdött a Nyíregyháza és a TF csapata, ám mivel a fővárosiak már 2-1-re vezettek, a pénteki találkozó tétje az volt, hogy lezárják-e a párharcot, vagy az ötödik mérkőzés dönt majd.

Nos, a TF simán behúzta a meccset, hiszen három szettben intézték el a Nyíregyházát, így továbbléptek az elődöntőbe.

Eredmény – röplabda NB I., negyeddöntő, 4. mérkőzés
NRK-Nyíregyháza – Aluprof-TF-Budapest 0-3 (-18, -22, -18)
A végeredmény: 3-1 a TF javára.

 

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.