Sport

Saját nevére vesz fel milliós hitelt a váci klubelnök

Komoly anyagi problémával küzd a Váci NKSE, ugyanis a kézilabdaklub jelen állás szerint nem tud elutazni Párizsba, a sorozat negyeddöntőjére.

Mint arról korábban írtunk, a francia Issy Paris csak hétfőn tudta megmondani, mikor rendezi a visszavágót, így aztán már csak nagyon drágán tudnak elutazni a francia fővárosba a VÁCI NKSE, erre pedig nincs pénze az egyesületnek.

A túrához legalább 3,5 millió forintra lenne szükségük. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) ezt a problémát úgy oldotta volna meg, hogy a műhelytámogatás gyorsított kifizetésével juttatott volna pénzt a Vácnak, sőt a város polgármesterének segítségében is bízik Kirsner Erika, a VNKSE elnöke.

„Tudom, hogy a város nehéz helyzetben van, de remélem, hogy közvetve tudnak nekünk segítséget nyújtani” – mondta a Digisport Reggeli Start című műsorában Kirsner.

Az elnök azt is elmondta, ha a franciák időben szólnak a mérkőzés időpontját illetően, a mostani költség feléből meg tudták volna oldani a kiutazást. Az MKSZ támogatása egyébként tavaly 700 ezer forint volt, Kirsner szerint viszont ez most a repülőút költségének kevesebb mint a felét fedezné.

„Nyáron tudtuk, hogy a KEK-ben fogunk indulni. Senki nem gondolta, hogy ennyire jól fogunk szerepelni. Az erre elkülönített pénzünk így elfogyott, én pedig nem engedhetem azt meg, hogy játékosok fizetéséhez hozzányúljak – reagált arra a kérdésre, hogy miért nem kívánja a pénzeket mozgatni klubon belül. – Bízom benne, hogy ez nem fog előfordulni, az egész ország mellénk állt. Nagyon kedves és jóleső érzés volt számomra, hogy amikor megnéztem a bankszámlámat, 2-3-5 ezer forintok érkeztek. Külön megjegyzéssel, hogy ‘egy fradistától szeretettel’, ‘egy ETO-szurkolótól’, és egy nyugdíjas néni is küldött nekünk pénzt, tehát nagyon büszke vagyok arra, hogy az egész ország elismeri, miylen teljesítményt nyújtott a Vác.”

A végső megoldás az elnök szerint kölcsön lesz, ráadásul Kirsner a saját nevére veszi fel: „Tegnap le kellett jelenteni, hogy mikor lesz a meccs időpontja. Sokáig húzni nem fogom tudni a határidőt, bele fogok menni egy személyes kölcsönbe, tehát Kirsner Erika fog valakitól kölcsönkérni pénzt azért, hogy ki tudjuk fizetni a repülőjegyet. Én vagyok az elnök, nekem kell összeszednem a pénzt. Ez lesz a végső megoldás.”

A KEK-negyeddöntő első találkozójának március 9-én Vác ad otthon, a visszavágót március 15-én, pénteken rendezik Párizs elővárosában, Issyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik