Sport

A karate ugrana be a birkózás helyére

Ötven országból várnak versenyzőket a magyar házigazdák a május 9. és 12. közötti karate Európa-bajnokságra, amelynek a káposztásmegyeri Jégpalota ad otthont. A magyar szakvezetés két-három érem megszerzésében bízik.

Az Eb a karatésok utolsó versenye lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának május végi ülése előtt, amelyen a testület kiválasztja azt a sportágat, melyet az olimpiai programba való felvételre javasol a NOB közgyűlésének.

„Hiszem és bízom abban, hogy olimpiai sportág lesz a karate” – mondta Mészáros János, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke. Hozzáfűzte: felkészülten várják a NOB – reményeik szerint kedvező – döntését. Emlékeztetett rá, hogy a NOB végrehajtó bizottsága múlt heti ülésén úgy foglalt állást: a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából.

„A Magyar Karate Szakszövetség sportolói és vezetői együtt éreznek a döntés nyomán bizonytalan helyzetbe került birkózókkal, és sajnálnák, ha a sportág eltűnne az olimpiákról” – szögezte le Mészáros János, de azt is nyomatékosította, hogy „mindazonáltal a karate már évtizedek óta ott kopogtat az ötkarikás játékok ajtaján”.

A sajtótájékoztatón emlékeztettek rá: nyolc esztendeje mindössze néhány szavazaton múlott, hogy nem emelték be a karatét az olimpiai programba. Négy éve szintén a kiválasztottak között volt a sportág, akkor azonban a golf és a rögbi mellett tették le voksukat a NOB-tagok.

Az MKSZ arra kéri a hazai sportvezetést, hogy támogassa a sportág olimpiai törekvéseit, s ezzel összefüggésben a májusi budapesti Eb-t is. A szövetség úgy látja, hogy a magyar karatékák olimpiai részvétel esetén már a bemutatkozáskor, 2020-ban képesek lehetnek érmet nyerni az országnak. A derűlátást erősíti a magyar utánpótlás legjobbjainak közelmúltbeli remeklése: a világ- és Európa-bajnoki első helyek után minden idők legsikeresebb szereplését jelentette a februári törökországi korosztályos Eb-n szerzett két arany és három bronz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik