Sport

Birkózás: egymásra mutogatnak a sportvezetők

Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) ügyvezető elnöke szerint a szervezet éléről szombaton lemondott Raphael Martinetti tehető felelőssé azért, hogy a FILA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) között megromlott a viszony.

A sportvezető a Magyar Szó című vajdasági lapnak adott interjújában beszélt az eddigi elnök NOB-bal szemben elkövetett, és a sportág olimpiai jövőjét veszélybe sodró hibáiról. Szerinte Martinetti miatt mérgesedett el a viszony a FILA és bizottság között.

“Talán nem is jó szó az, hogy elmérgesedés, hiszen Martinetti egyszerűen nem volt hajlandó tárgyalni a NOB vezetőivel” – mondta Lalovic, hozzátéve, hogy ő maga is kifejezetten rosszban volt a svájci elnökkel az utóbbi időszakban. Lalovic ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a múltnál sokkal fontosabb, hogy Martinetti búcsúja után megindult az építő jellegű munka a FILA-ban.

“Már ott, Phuketben érezhető volt az erőteljes változás, hiszen mindenki munkához látott, s egységesen dolgozunk azon, hogy a birkózás Szentpéterváron jól mutatkozzon be a NOB végrehajtó bizottsága előtt.”

Lalovic március 7-én találkozik Jacques Rogge NOB-elnökkel, majd Thomas Bach alelnökkel.
“Meglátjuk, nekik milyen javaslataik vannak, de nekik nem a szabálymódosítás a fontos, abba nem akarnak beleszólni” – mondta Lalovic. 
“Thaiföldön alakítottunk egy ellenőrző bizottságot is, amely nemcsak a FILA pénzügyeit kíséri majd figyelemmel, hanem az egész munkáját” – beszélt Lalovic a krízisbizottságról.

A birkózást a NOB végrehajtó bizottsága múlt kedden törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezt követően szombaton mondott le a FILA vezető testületének phuketi ülésén Raphael Martinetti elnök.

A sportág vezetői most azon dolgoznak, hogy a NOB vb május végi, szentpétervári ülésén olyan prezentációt mutassanak be, melynek hatására a végrehajtó bizottság javasolja majd a sportág visszakerülését a 2020-as programba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik