Sport

Talma bukott, majd 4. lett az első tesztnapon

talmácsi gábor (talmácsi gábor, )
talmácsi gábor (talmácsi gábor, )

A magyar motorosnak a teljes 2013-as szezonra érvényes szerződése van a cseh Prorace Teammel a Supersport kategóriában. Hivatalosan vasárnap kezdődik az idény.

Hétfőn  hivatalosan is kezdetét vette az idei Superbike Világbajnokság. Az első versenyre ugyan vasárnapig még várni kell, de a csapatok már keményen dolgoznak, hiszen két tesztnap (febr. 18-19.) áll a rendelkezésükre, hogy behangolják a motorokat a phillip islandi pályára. Talmácsi Gábor az akklimatizálódás miatt már a múlt héten a helyszínre utazott csapatával, így már hozzászokott a nagy meleghez is.

Hétfőn Talmácsi osztályában, a Supersport kategóriában kétszer 110 perces tréninget teljesítettek a versenyzők és a magyar versenyző a legjobb hondásként zárta a napot. Az első edzésen 7., míg a másodikon a 4. legjobb köridőt érte el, és összesen 43 kört tett meg. A határok folyamatos feszegetése közben egyszer elcsúszott Gábor a pálya első szektorában lévő 4. kanyarban, mely egy visszafordító hajtűkanyar, de szerencsére sem neki, sem pedig motorjának nem lett komolyabb baja.

“Nagyszerű érzés a szezont elkezdeni egy ilyen gyönyörű helyen, mint a phillip islandi pálya. Jól érzem magam az új dizájnban, ami egyfajta plusz erőt ad. Nagyon jó az idő, 32 fok van és én inkább motorozok nagy melegben, mint fázzak. A mai tréningek alkalmával az áttételezésen és a futómű beállításán dolgoztunk. Az új szakemberrel is gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt, aki a motor gátlójának állításában segít. Az elektronikai rendszer még nem működik kellően, de a csapat dolgozik rajta, hogy azzal is minden rendben legyen. Nagyon várom a holnapi folytatást” – nyilatkozta Talmácsi a talma.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik