Sport

Életben tartotta negyeddöntős esélyeit az Olaj

A Szolnok hazai pályán könnyedén legyőzte az izraeli Holont kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának ötödik fordulójában.

A csoportkörből az F jelű kvartett második helyezettjeként továbbjutott szolnokiak – akik tavaly bejutottak a négyes döntőbe – két győzelemmel és két vereséggel a tarsolyukban fogadták a Holont, amely 0/4-es mérleggel sereghajtó a J csoportban.

Az ötödik fordulós meccsen hamar kiütközött a két csapat közti különbség: 4-4 után a házigazdák előbb a montenegrói Sead Sehovic, majd az amerikai James Florence révén nagy rohamba kezdtek, így a 8. percben már 24-9-re elhúztak. A folytatásban maradt a Tisza-parti alakulat egyértelmű fölénye, a 17. percben 41-21 állt az eredményjelzőn, a félidő vége pedig 44-23 lett.

Az idén az NB I helyett az Adria Ligában szereplő magyar bajnok és kupagyőztes térfélcsere után végképp egyértelművé tette a helyzetet, 58-30-nál gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A harmadik negyed hajrájában a hazai kispadosok összesen 16, míg az izraeli cserék nulla pontnál tartottak. A 68-42-ről induló zárószakaszra még maradt némi izgalom, a vendégek feljöttek 11 pontra (69-58), ám az Olaj végül begyűjtötte a “kötelező” győzelmet, és készülhet a nyolcaddöntős szakasz jövő keddi zárására, amikor a jelenleg 3/1-gyel álló francia Levallois-t fogadja. Akkor dől el, hogy Nenad Asceric tanítványai bejutnak-e a negyeddöntőbe.

A négyesből az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

Eredmény – Eurochallenge Kupa, nyolcaddöntős szakasz, 5. forduló, J csoport:
Szolnoki Olaj-Holon (izraeli) 81-66 (28-16, 16-7, 24-19, 13-24)
a magyar csapat legjobb dobói: Florence 20, Sehovic 13, Báder 11

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik