Sport

Világkupa-ezüstérmes a férfi kard- és párbajtőrcsapat

A kardozók Padovában, a párbajtőrözők Heidenheimben értek el második helyet a sorozatban.

A Szilágyi Áron, Gáll Csaba, Gémesi Csanád, Lontai Balázs összeállítású kardcsapat a negyeddöntőbe jutásért 45-21-re győzte le az amerikaiakat, a nyolc között szoros mérkőzésen 45-42-re a románokat, majd a németeken 45-41-gyel túljutva vívhatott az aranyéremért a házigazdák válogatottjával.

A döntő kiélezett küzdelmet hozott, az olaszok – Diego Occhiuzzi, Luigi Samele, Massimiliano Murolo, Luca Curatoli összeállításban – két tussal, 45-43-ra bizonyultak jobbnak.

A magyar együttes egy hete, Madridban győzött. A padovai Vk-fordulón 21. csapat indult.

A Boczkó Gábor, Hanczvikkel Márk, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a németországi Heidenheimban szerepelt.

A 32-es táblán 45-33-ra verte a finneket, a 16 között 45-34-re a norvégokat, a negyeddöntőben 45-28-ra az ukránokat, az elődöntőben pedig 45-24-re a dél-koreaiakat.

A magyarok a döntőben az olaszokkal csaptak össze – csakúgy, mint a kardozók Padovában –, és szintén vereséget szenvedtek. Az első három pár után még a magyarok vezettek négy tussal, a második kör zárultával is náluk volt az előny, az utolsó három asszót azonban elvesztették. Az olasz együttesben – amely 39-32-re nyert – Francesco Martinelli, Enrico Garozzo és Diego Confalonieri vívott, míg a magyar oldalon Boczkó, Imre és Hanczvikkel lépett pástra az utolsó összecsapáson.

A versenyen 30 csapat indult. A magyar válogatott január végén az olaszországi Legnanóban harmadikként zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik