Sport

Jégkorong: Végképp kiszálltak a versenyből

A SAPA Fehérvár AV 19 immár negyedik középszakaszbeli mérkőzését sem tudta megnyerni, most a Red Bull Salzburg vitte haza a pontokat a Raktár utcából.

Először volt kezdő Rajna Miklós a SAPA Fehérvár AV 19 kapujában, és nagyon gyorsan felavatták. Még jóformán el sem kezdődött a találkozó, negyvenöt másodperc telt el, és a francia Yorick Treille Daniel Richmond passzából lőtt a hálóba. Szerencsére azonban nem rázta meg a Volánt a bekapott találat, ugyanis aránylag rövid időn belül ki tudtak egyenlíteni. A 3. percben Kyle Bailey lövését még védeni tudta Bernd Brückler, de a kipattanóra jókor érkező Benk András közeli lökete már mattolta a salzburgi hálóőrt. A gól után jobbára kiegyenlített játékot láthattunk, bár többet tartózkodtak a Bikák a fehérvári harmadban.

A 14. percben aztán végre kijött a szorításból a hazai gárda, és ezt az akciót rögtön góllal fejezték be. Vas Márton lövésébe Mihály Árpád tette bele a botját, és a korong nagy nehezen, de átvánszorgott a gólvonalon. Majd a játékrész még magabiztosabb előnnyel zárhatta volna a Volán. Harlan Pratt a kapuval szemben kapta a korongot, megnézte a bak felső sarkot magának, ám az addig jobbára bizonytalankodó Brückler nagyot fogott a lepkés kesztyűjével. Mindenesetre bíztatóan játszott ekkor a Fehérvár, és több gól láttunk, mint a meccset megelőző U 12-es Ocskay Akadémia-Jászberényi Gepárdok összecsapáson, ahol mindössze egyszer, a hajrában ütöttek gólt a hazai gyerekek.

Nem mondhatni, hogy fehérvári szempontból ideálisan kezdődött volna a középső harmad. Alig telt el két perc, amikor eladták a kék-fehérek a korongot, erre lecsapott Patrick Obrist, passzából, pedig Andreas Kristler kilőtte a bal sarkot. Sokkal többet kezdeményezett a Salzburg, és Rajna bravúrjain múlott, hogy rövid időn belül nem találtak be. Néhány perc múlva az átadó Obrist is feliratkozhatna a góllövők közé, ám Rajna védeni tudta egy az egyben megküldött lövését. Majd Vas Márton előtt volt ott a lehetőség, de a center ezt nem tudta kihasználni. Bezzeg a túloldalon Dominique Heinrich az első adandó alkalommal mattolta Rajnát, a válla fölött emelte a pakkot a felsőbe Johannes Bischofberger átadásából.

A záró játékrészt leginkább az erőlködés jellemezte, ugyan becsülettel küzdött a hazai gárda, de, ahogy az előző harmadban, úgy ezúttal sem sikerült a házigazdáknak. A vendégek előnyük birtokában, pedig csupán annyit adtak ki magukból, amennyire szükség volt. A hazai térfélre korlátozták a játékot, különösebben nem törték magukat, magabiztosan játszottak, és talán egy kicsit tartalékoltak is a keddi Olimpija Ljubljana elleni mérkőzésre. A Fehérvári Ördögök számára vereségükkel már százszázalékossá vált, hogy idén nem lesznek ott a liga negyeddöntőjében, így nem marad ezután már más, mint, hogy szépen búcsúzzanak szurkolóiktól az utolsó hazai meccsen, amikor az Innsbruckot fogadják.

Jegyzőkönyv:

SAPA Fehérvár AV 19 – Red Bull Salzburg 2-3 (2-1, 0-2, 0-0)

Székesfehérvár, 2850 néző

Vezette: Fussi, Smetana, Hofstätter, Smeibidlo (osztrákok)

Fehérvár: Rajna – Orbán, Sille, Magosi, Bailey (1), Benk 1 – Durco, Pratt, Novak, Sikorcin, Banham – Hetényi P., Horváth A., Mihály Á. 1, Vas M. (1), Sofron – Tokaji, Hajós, Metcalfe. Vezetőedző: Jan Neliba

Salzburg: Brückler – Glenn, Trattnig, Regier, Cullen, Obrist (1) – Welser, Lynch, Raffl (1), Duncan, Pöck – Richmond (1), Pallestrang, Kristler 1, Schremp, Di Benedetto – Davison, Heinrich 1, Komarek, Bischofberger (1), Treille 1. Vezetőedző: Pierre Pagé

Kiállítások: 2 perc illetve 4 perc

Edzőszemmel:

– Nehéz mit mondani egy ilyen találkozó után. A helyzetkihasználásunk, és a sok kihagyott lehetőség ismételten megbosszulta magát. Ez a legfőbb oka annak, hogy nem tudtunk ma nyerni. Leginkább abban látom a vereség okát, hogy nem mindegyik játékos koncentrált kellőképpen, voltak kihagyásaik, és ilyen körülmények mellett nehéz fordítani egy olyan erős ellenféllel szemben, mint a Salzburg. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ők sokkal közelebb vannak a rájátszáshoz, és ez által sokkal magabiztosabban játszhattak. Az utolsó hazai mérkőzésünkön természetesen győzni szeretnénk, mert a szurkolóink megérdemlik, hiszen az egész szezonban kiálltak mellettünk. – Jan Neliba a SAPA Fehérvár AV 19 vezetőedzője

– Nagyon hosszú utazás után voltunk, ráadásul négy idegenbeli mérkőzést játszottunk hét nap alatt, amely kicsit szokatlan volt. Minél sikeresebben szerettük volna lezárni ezt a szériát. Nem játszottunk rosszul, annak ellenére, hogy azért voltak gyengébb periódusaink is, uraltuk a találkozót, és fiatal játékosaink fontos góljaival magunk javára tudtuk a fordítani. Mindig öröm, ha mások is kiveszik a sikerből a részüket, nemcsak a megszokott arcok. –  Pierre Pagé a Red Bull Salzburg vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik