Sport

A dzsúdosok az Eb-re készültek a Hungária Kupán

cselgancs(960x640).jpg (cselgáncs, hungária kupa, )
cselgancs(960x640).jpg (cselgáncs, hungária kupa, )

Elégedetten értékelte a budapesti Körcsarnokban rendezett 50. cselgáncs Hungária Kupán látott hazai szereplést Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.

“Hoztuk a kötelezőt, ugyanis a magyar dzsúdó történetében még sosem volt olyan Hungária Kupa, ahol ne született volna hazai érem, így volt ez most is Csoknyai László bronza révén.

Az áprilisi, budapesti Európa-bajnokság előtt nemcsak a versenyzőknek, hanem a szervezőknek is fontos felkészülési állomáson vagyunk túl, emellett a szép számú közönség is ráhangolódhatott kicsit az Eb-re” – nyilatkozta Tóth László, kifejtve, hogy a két érmet hozó londoni olimpia után nagyobb figyelem irányul a magyar dzsúdósokra.

A szövetség első embere hozzátette, szombaton még kissé akadozott az idén bevezetett szabályok átvétele a versenyzők és az edzők részéről egyaránt, de vasárnap már a jelek szerint jobban megértették az új előírások lényegét. Ami a résztvevőket illeti, Tóth László szerint nagyon erős volt a mezőny, és alighanem a 2016-os riói olimpia érmesei léptek tatamira hétvégén a Körcsarnokban.

“Az április végi Eb-re pedig már csak azért is bizakodva készülhetünk, mert a férfi mezőny ki fog egészülni a jelenleg gyengélkedő Bor Barnával, továbbá Ungvári Attilával, akinek hamarosan lejár az eltiltása, így remélhetőleg ő is ott lesz majd a Papp László Arénában” – jelentette ki a dzsúdószövetség elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik