Sport

Összeroppant Znojmóban a Volán

Ladislav Sikorcin (ladislav sikorcin, )
Ladislav Sikorcin (ladislav sikorcin, )

A Sapa Fehérvár AV19 hokicsapata Znojmóban kapott ki, így lassan végleg lemondhat a rájátszásról.

Már a fordulót megelőzően sem volt könnyű helyzetben a Sapa, tekintve, hogy az üldözők lépéselőnyből várták a pénteki játéknapot, majd az alsóházban vezető Znojmo egy harmad alatt kétgólos előnyt dolgozott ki magának. A fehérváriak a második játékrészben már jóval veszélyesebben és pontosabban játszottak, Banham és Sikorcin találatának köszönhetően pedig egyenlíteni is sikerült, de egy megpattanó lövés kifogott Munrón, így a csehek 3-2-ről várták a folytatást.

A harmadik felvonás rémálomszerűen alakult, ahelyett, hogy ismét egyenlített volna a csapat még nagyobb bajba került. Előbb Jarusek váltotta gólra a Tokaji szabálytalanságáért befújt büntetőt, majd Havlik mattolta a Munrót váltó, nemrég a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozó Rajna Miklóst. A bekapott gól megfogta a Fehérvárt, a Znojmo berendezkedett a magyar együttes harmadába és emberhátrányból is betalált, 6-2-re nyertek a hazaiak.

A Salzburg nyert, az Olimpija Ljubljana pedig hosszabbításban kikapott, így a középszakasz vége előtt három fordulóval a matematikai esélye még megvan a Sapának a továbbjutás kiharcolására. A rájátszásban való szerepléshez álomszerű hajrá kellene: a Red Bullnak a maradék három mérkőzését el kellene veszítenie, az Olimpija Ljubljana és a Dornbirn csak a Salzburg ellen nyerhet, közben a Volánnak zsinórban három győzelmet kellene bezsebelnie, az utols a mumusnak számító Ljubljana ellen és legalább két góllal.

Röviden: itt már csak a csoda segíthet…

Eredmény – EBEL, középszakasz, alsóház, 7. forduló
Znojmo – Sapa Fehérvár AV 19 6-2 (2-0, 1-2, 3-0)
Gólszerzők:
Uram (8.), Wharton (15.), Kominek (37.), Jarusek (47.), Havlik (48.), Müller (55.), illetve Banham (31.), Sikorcin (36.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik