Sport

Szabó Bence: Érthetetlen számomra a NOB döntése

szabó bence (szabó bence, )
szabó bence (szabó bence, )

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy a 2020-as nyári olimpiai játékok műsoráról a birkózást veszi le programjáról. A Sport24 kérdésére Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára értékeli a döntést.

Mint korábban beszámoltunk róla, a NOB végrehajtó bizottsága keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy – a korábbi híresztelésekkel ellentétben az öttusa és a taekwondo maradhat, ugyanakkor – számunkra megdöbbentő módon – egy magyar sikersportág, a birkózás kerül ki a 2020-as nyári játékok programjából. A birkózás 19 arany-, 16 ezüst- és 19 bronzérmet szerzett Magyarországnak az újkori olimpiák történetében, így igencsak érzékenyen érinti a döntés hazánkat.

„A végrehajtó bizottság döntése némiképp váratlanul érintett minket, hiszen előzetesen nem tartozott a ‘veszélyesztetett’ sportágak közé a birkózás. Bár nem szokta a NOB közgyűlése felülbírálni a végrehajtó bizottság döntését, mégis egészen biztos, hogy az egykori ‘szovjet’ tagállamok részéről hatalmas lobbitevékenység várható a szeptemberi ülésig” – értékelt a Sport24 kérdésére Szabó Bence, a MOB főtitkára.

„Tény, a sportág az utóbbi időben számos szabályváltozáson ment keresztül, ami nem tett jót a megítélésének, ugyanakkor épp azt a célt szolgálta, hogy közérthetőbb, nézhetőbb legyen a szurkolók számára. Éppen ezért érthetetlen számomra, hogy egy, az ókori olimpiákon és az újkori olimpiákon rendre programon lévő sportágat (csak az 1900-as ötkarikás játékokon nem szerepelt – a szerk.) egyetlen tollvonással levesznek a műsorról” – zárta rövid összegzését a főtitkár.

Londonban a harmadik legeredményesebb sportágunk a birkózás volt.

„Derült égből villámcsapásként ért a hír, egész egyszerűen nem is értem az egészet. Én meg voltam győződve arról, hogy a birkózás helye stabil az olimpia műsorában” – nyilatkozta az MTI-nek Gáspár Tamás, a birkózó szövetség főtitkára, aki pályafutása során két olimpián, 1980-ban Moszkvában, illetve 1988-ban Szöulban is szőnyegre lépett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik