Sport

A Szolnok közel állt a meglepetéshez

szolnoki olaj (szolnoki olaj, szurkolók)
szolnoki olaj (szolnoki olaj, szurkolók)

A Szolnoki Olaj az EuroChallenge Kupa második csoportkörének negyedik mérkőzésén elrontotta az utolsó negyedet Dunkerque-ben.

A francia kosárlabda-bajnokság listavezetője ellen lépett pályára idegenben az Olaj, és a Gravelines Dunkerque együttesének szolnoki legyőzése is már önmagában óriási bravúr volt.

Akkor hatalmas izgalmak közepette, hosszabbítás után, 75-71-re nyert a magyar csapat. A Szolnok Izraelben verte a Hapoel Holont, de Párizsban kikapott a Paris Levallois ellen, így a harmadik helyről várta a folytatást.

Sehovic és Báder jóvoltából remekül kezdett az Olaj Franciaországban, elment 17-13-ra is, majd az első negyedet be is húzta egy ponttal. 28-23-nál és 42-36-nál azt gondolhatuk, hogy a hazaiak magabiztosan viszik majd tovább a mérkőzést, de nem így történt. A 42-40-es félidei állás után ugyanis a Szolnok robbantott.

Előbb Báder, majd a negyed végén Florence fontos pontjaival fordított a magyar csapat, és az utolsó etapra érve már 5 pontos, 62-55-ös előnnyel indult, hatalmas bravúr küszöbén állt az Olaj.

Csakhogy a záró tízperc katasztofálisan alakult: a negyed közepén már 74-67-re a Gravelines vezetett, azaz 19-5-ös szériát produkált a hazai alakulat, a Szolnok viszont megbénult. A végén még egy kicsit közelebb férkőzött a magyar csapat, de ez már semmire sem volt elég.

Elrontotta a Szolnok, pedig közel állt a bravúrhoz. A legeredményesebb játékos a 8 lepattanót szerző Báder Márton volt, ő 21 pontig jutott.

Az Olaj legközelebb február 19-én játszik idehaza, a Holon ellen, egy héttel később pedig a párizsiak ellen zárul a csoportkör.

Eredmény – EuroChallenge, 4. forduló:
Gravelines Dunkerque – Szolnoki Olaj 82-78 (19-20, 23-20, 13-22, 27-16)
A legjobb dobók: Curti 14, Mbaye 12, Johnson 11, Buycks 10, illetve Báder 21, Gay 15, Sehovic 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik