Sport

Hatodik lett a női tőrcsapat

A hatodik helyen végzett a magyar válogatott a női tőrözők budapesti Világkupa-versenyén.

A Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállítású hazai együttes a papírformát igazolva magabiztosan verte a kanadai csapatot a 16-os tábla első fordulójában, a folytatásban viszont nagy bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy éremközelbe kerüljön, vagy esetleg dobogós pozícióban zárjon. A négy közé kerülésért az olimpiai bajnok olaszokkal kellett megvívni, az ellenfél együttesében ott volt a londoni játékok egyéni arany- és ezüstérmese, Elisa Di Francisca, illetve Arianna Errigo. Az összecsapást az esélyesebb olaszok nyerték, de ezúttal nem jelentős különbséggel, mint ahogy az az elmúlt években többször előfordult.

A magyarok ezt követően az 5-8. helyért folytatták szereplésüket. Előbb simán verték az amerikaiakat, majd sokáig kiélezett küzdelemben kikaptak a tavaly olimpiai ezüstérmes oroszoktól. Az összecsapás az utolsó párharcig kiegyenlített volt, a végén azonban – az oroszok néhány tusos vezetése miatt – már erőltetni kellett az akciókat, ami aztán az ellenfélnek kedvezett. 

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban és a Tornacsarnokban rendezett versenyen 13 csapat indult.

Eredmény – női tőr Világkupa
a 16 között:
Magyarország-Kanada 45-27
a negyeddöntőben:
Olaszország-Magyarország 45-38
Lengyelország-Egyesült Államok 45-26
Franciaország-Kína 45-30
Németország-Oroszország 29-28
az 5-8. helyért:
Magyarország-Egyesült Államok 45-34
az 5. helyért:
Oroszország-Magyarország 39-30

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.