Sport

Lehajrázta a Beton a Debrecent

A listavezető, házigazda Szeged remek hajrájának köszönhetően öt góllal legyőzte a legjobb négy közé igyekvő Debrecent a Vodafone férfi vízilabda ob I 17. fordulójának szombati rangadóján.

Az összecsapás légiós gólokkal indult: előbb a vendégek részéről Sasa Misic, a hazaiak oldaláról pedig Aaron Younger vette be a rivális kapuját (1-1). Az olasz válogatottal világbajnok és olimpiai ezüstérmes, édesanyja révén félig magyar Alex Giorgettinek köszönhetően 2-2-ig tartotta a lépést vendéglátókkal a Debrecen, amelynek foghíjas csapatában több ifjú játékos is helyet kapott.

A – részben pénzügyi – kényszer szülte változtatások mellett az is nehezítette a hajdúságiak helyzetét, hogy Varga Tamás, a kétszeres olimpiai bajnok csapatkapitány, egyszersmind játékos-edző – aki a tréneri posztján a hét közben felfüggesztett Gyöngyösi Andrást szakvezetőként a kispadon helyettesíti – vállsérülése miatt ezúttal nem ugrott medencébe.

A nyitónegyedben tanúsított helytállás után a második nyolc percben kezdett érvényre jutni a papírforma: a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás és a válogatottban is alapembernek számító Szivós Márton eredményes büntetője révén 4-2-re ellépett a Tisza-parti alakulat. A nagyszünet előtt azonban az ötméteresből duplázó szerb center jóvoltából 5-4-re visszazárkózott a Debrecen.

A harmadik negyed a harmadik Misic-góllal, ennél fogva debreceni egyenlítéssel indult (5-5), majd 6-6 után a hazaiak Török Béla sikeres büntetőjével tudtak előnyt csiholni a befejező negyedre.

Amelyben aztán érvényesült a szegediek jelenlegi nagyobb tudása: Molnár előbb ötméteresből, majd emberelőnyből is betalált, 9-6-os vezetéshez segítve a Szegedet, amely végül Szivós akciógóljával és Decker Ádám találatával 11-6-ra diadalmaskodott a vidéki rangadón.

Eredmények, 17. forduló:
A-HÍD Szeged VE – Debreceni VSE 11-6 (2-2, 3-2, 2-2, 4-0)
legjobb góldobók: Szivós, Molnár 3-3, illetve Misic 3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik