Sport

Világliga-döntős a női vízilabda-válogatott

gangl edina (gangl edina, )
gangl edina (gangl edina, )

Második alkalommal is legyőzte a Merész-csapat Spanyolországot, a mieink ott vannak a szuperdöntőben.

A magyar válogatott korábban Spanyolország ellen idegenben, és Görögország ellen is győzött a Világliga selejtezőcsoportjában korábban, a világbajnok helléneket 10-8-ra verte a Merész-csapat, a spanyolokat pedig idegenben 12-9-re.

Tekintélyt parancsoló eredménysor, ami azt is jelentette, hogy amennyiben pénteken a Kőér utcában a spanyolokat is elintézi a válogatott, továbbjut a Világliga szuperdöntőjébe.

Jól indult a meccs, a magyar csapat jól védekezett, Keszthelyi Rita pedig két góljával jelezte, ezúttal ő lesz a vezére a csapatnak. A második negyedben 5-3-nál például bevállalta az ejtést és össze is jött neki. Gangl Edina remekelt a
kapuban, Szűcs Gabriella pedig megszerezte a hetedik magyar gólt (7-3). Sok gól esett a mérkőzésen, hiszen félidőben 9-5 volt az állás.

Somhegyi Noémi révén “tinigól” is született a találkozón, ő lőtte a tizedik magyar találatot. Négy és fél perccel a vége előtt 11-9-re, két gólra jött fel a spanyol válogatott, így a lehető legjobbkor jött Szűcs távoli gólja (12-9).

Antal Dóra sem akart lemaradni, sem a gólok száma, sem azok szépsége tekintetében. A végén a győzelmet tartotta szem előtt a magyar csapat az olimpiai ezüstérmes ellen, saját támadóidejét hosszan kijátszotta.

“Túl a győzelmen külön öröm számomra, hogy két 16 évesünk is bemutatkozhatott a nagyválogatottban, ráadásul góllal” – kezdte értékelését a találkozó után Merész András. – A védekezésünk rendben volt, a kapusunk nagyszerűen védett, emberhátrányban kitűnően játszottunk, s bár emberelőnyben már voltak hibák, a hullámvölgyet sikerült úgy leküzdeni, hogy két gólnál közelebb ne kerüljön az ellenfél” – fogalmazott a kapitány.

“Utolsó, görögországi csoportmeccsünkre, miután már továbbjutottunk, lehet, hogy egyetlen felnőttjátékost se viszek, hanem az utánpótlásnak adok újabb lehetőséget, tovább tesztelem a fiatalokat, akik eredménykényszer nélkül játszhatnak” – tette hozzá Merész András.

A magyar csapat sikerével ott van a Világliga döntőjében, amelyet júliusban rendeznek Pekingben.

Eredmény – női vízilabda, Világliga-selejtező, 3. forduló:

Magyarország – Spanyolország 13-11 (4-2, 5-3, 2-2, 2-4)
A magyar gólszerzők:
Keszthelyi 4, Antal, Szűcs 3-3, Somhegyi, Gurrisati, Horváth B.

A csoport állása:

1. Magyarország 9 pont
2. Spanyolország 3 pont
3. Görögország 0 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik