Sport

Fontos hatvan perc előtt a kézisek

A női kézilabda NB I 17. fordulójában Siófokon lép pályára a Fehérvár KC. Győzelmük esetén akár az első hatba is kerülhetnek a tabellán.

Ősszel éppen Fehérváron tört meg a siófokiak hatmeccses nyeretlenségi sorozata, 28-25-s győzelmükkel. Ez nagy meglepetésként hatott, mivel éppen edzőváltás után voltak a Balaton-partiak, és Kiss Szilárd rögtön győzelemmel debütált kispadjukon.Ezen a meccsen a támadások befejezésében volt a legtöbb hiba fehérvári részről, hiába alakították ki a helyzeteket, nem tudták ezeket gólra váltani. Ráadásul a sok technikai hiba felőrölte erejüket.

Emberovics Míra két gólt szerzett, ám most, az idegenbeli találkozón mindenképpen szeretné, ha kijavítnák az októberi fiaskót.

– Az őszi meccs igen keserű emlék számunkra. Nagyon kemény mérkőzésre számítok szombaton is, de ha az első perctől koncentráltan, odafigyelve játszunk, akkor mi fogunk győztesen lejönni a pályáról. A héten nagyon sokat dolgoztunk a védekezésen, bár még vannak apróbb részek, amiket finomítanunk kell. A BSE elleni mérkőzés nyomai még valamennyire mindig érezhetőek, de vissza kell térnünk az előzőleg mutatott formánkhoz.  – nyilatkozta a Fehérvár KC átlövője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik