Sport

A Papp László Arénába vágyik az FTC

Szucsánszki Zita (szucsánszki zita, )
Szucsánszki Zita (szucsánszki zita, )

Amennyiben elődöntőbe jutna a női kézilabda Bajnokok Ligájában az FTC-Rail Cargo Hungaria, akkor nem Dabason, hanem a Papp László Arénában fogadná ellenfelét.

Erről Kökény Beatrix, a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója beszélt a Digi Sport Reggeli Start című pénteki műsorában. Elmondta azt is, hogy Elek Gábor vezetőedzővel ellentétben ő inkább a BL-ben, mint az NB I-ben szeretné a nagy rivális Győrt megelőzni.

“Már a nyáron álmodoztunk egy Győr-Fradi BL-döntőről. Eufórikus állapotomban valóban töprengek néha arról, hol is játsszuk majd a BL-elődöntőt, mert ahhoz Dabas már kicsi lenne” – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Hozzátette: szerinte megfelelő jegyárakkal, reklámmal meg tudnák tölteni az óriáscsarnokot.

A korábbi válogatott Kökény kitért arra, hogy ha Zácsik Szandra nem lenne sérült, akkor a BL-ben eleve a négy közé jutást tűzték volna ki célul, ám a múlt heti, valceai siker után mégis realitás lehet az elődöntőbe kerülés.

A műsorban szóba kerültek a Győr elleni “Fradi-gátlások” is.

“Lehet, hogy Elek Gábor inkább a magyar bajnokságban, mint a BL-ben előzné meg szíve szerint a Győrt, de én játékosként nyolc bajnoki címmel, nemzetközi kupagyőzelem nélkül éppen fordítva szeretném” – mondta.

Hozzátette: mindkét sorozatban alighanem a győrieket kell legyőzni a sikerhez, ami azért is nehéz ügy, mert a ferencvárosi játékosok nem nagyon hiszik el, hogy meg tudják verni a Győrt.

“Ez egy lelki Győr-szindróma a Fradinál. Talán, ha mondjuk valami orosz csapatnevet adnánk nekik, levetkőzhetnénk a gátlásainkat” – mondta Kökény.

Az FTC a BL-középdöntő következő fordulójában, vasárnap Dabason fogadja az orosz Zvezda Zvenyigorodot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik