Sport

Esélye sem volt a Szegednek Svájcban

pick szeged-schaffhausen (pick szeged, schaffhausen, fero sulc,)
pick szeged-schaffhausen (pick szeged, schaffhausen, fero sulc,)

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában sima vereséget szenvedett a Pick Szeged a Schaffhausen otthonában, így nehéz helyzetbe került.

Emlékezetes mérkőzésen, és egy utolsó másodpercben szerzett találattal nyert a Pick Szeged a svájci együttes ellen a Bajnokok Ligája idei szezonjának elején.

Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, a Pick nem tudott igazán nagy bravúrt végrehajtani, ami azt jelenti, hogy a csoportja negyedik helyéért küzd, az még továbbjutó pozíció a sorozatban.

Ha nyert volna Skaliczki László csapata, a Schaffhausent végleg lerázta, egyben ki is ejtette volna. Erre azonban esélye sem volt a mieinknek, ugyanis a hazaiak elképesztő iramot diktáltak, amellyel nem tuda felvenni a versenyt a magyar csapat.

6-6-ig még sikerült a hazaiak mellett haladni, de onnantól fokozatosan léptek el, a védekezés erejére jellemző, hogy 21 gólt kapott 30 perc alatt a Szeged.

A második játékrészben sikerült egy alkalommal négy gólra felzárkózni, ekkor 22-18 volt az állás, de elég volt Sulc labdaeladása ahhoz, hogy újra kiessen a rimtusból a Pick. Ennek ellenére ő volt a legjobb szegedi a találkozón.

A végén már semmi sem sikerült a magyaroknak, a hazaiaknak annál inkább, kész kínszenvedés volt az utolsó negyedóra. A kérdés az volt, tíz feletti lesz-e a differencia, vagy sem.

Nem lett, 29 dobott góllal is nagyarányú vereséget szenvedett a Pick, és a sorsa immár nem a saját kezében van.

A Szeged 16-án fogadja a Dinamo Minszk csapatát, majd 24-én utazik a Berlin otthonába.

Eredmény – férfi kézilabda Bajnokok Ligája, D csoport:

Schaffhausen – Pick Szeged 36-29 (21-14)

A csoport állása:

1. Barcelona 14 pont
2. Füchse Berlin 10 pont
3. Dinamo Minszk 9 pont
4. Schaffhausen 4 pont
5. Pick Szeged 4 pont
6. CO Zagreb 3 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik