Sport

Arturo Álvarez fél évre a Vidié

Videoton FC hivatalos honlapján, a vidi.hu-n jelentette be, hogy a szezon végéig szóló szerződést kötött a 27 esztendős salvadori Arturo Álvarezzel.

Kapcsolódó cikkek

A támadó a szezon végéig kölcsönbe érkezik, majd a piros-kékeknek opciós joguk lesz a játékos végleges megszerzésére.

A houstoni születésű, de a salvadori válogatottban 20-szor pályára lépő Álvarez korábban az MLS-ben szerepelt: a San José, a Dallas és a Real Salt Lake játékosa is volt, ezután került Portugáliába a Pacos Ferreirához.

–  Viszonylag fiatalon bemutatkozhattam az amerikai élvonalban, ahol nyolc évig játszottam. Tavaly aztán úgy éreztem, eljött az ideje, hogy kipróbáljam magam Európában is, ezért Portugáliába, a Paços de Ferreira együtteséhez igazoltam. Örülök, hogy olyan erős csapatban játszhatok, mint a Videoton FC. Tisztában vagyok azzal, milyen fantasztikus eredményt ért el ősszel a nemzetközi színtéren, és csupán hajszálon múlt, hogy nem jutott tovább az Európa-liga csoportköréből. Azt is tudom, hogy a bajnokságban jelenleg 12 pont a lemaradásunk az éllovassal szemben, azonban a tavasszal mindent megteszünk a hátrány ledolgozásáért. – nyilatkozta új klubjának honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik