Sport

Szárnyaltak a magyar kick-boxolók

taekwondo(960x640).jpg (taekwondo, halker-kiraly team, )
taekwondo(960x640).jpg (taekwondo, halker-kiraly team, )

A csepeli Halker-KiralyTeam kick-box csapata csúcsra ért az Athens Challenge Világkupán, Görögországban.

Az 1600 nemzetközi versenyző, akik több mint 30 országból érkeztek teljes harci díszben és tökéletese elszántsággal várták a csepelieket a végső ütközethez, a magyar csapat volt a címvédő.

Először a Grand Champion (súlycsoport nélküli) verseny kezdődött, mely igazi gigászi küzdelmeket hozott. Sorra buktak el az ellenfelek a Halker-KiralyTeam harcosai által! Először Kádas Adrienn zúzta szét a görögök végső esélyét, majd Veres Richárd és Imre Tamás küldte haza olasz és bolgár ellenfelét!

Jároszkievicz Krisztián, Gömbös László, valamint Mórádi Zsolt volt a soron ezen a szombati küzdelemsorozaton. A fiatal csepeliek nem ismertek kegyelmet. Fejrúgásokkal sokkolták a nézőket és az ellenfeleket, akiknek esélyük sem volt. Az igazi szív és akarat győzelme volt ez. Sorra hulltak porba a fejek, a legjobb négy közé már csak három csepeli és egy bolgár fiú tudott bejutni. Itt aztán az a híres kegyelemdöfés következett, melyet Imre Tamás hajtott végre a ellenfelén, így a Bulgáriába kiállított repülőjegy használhatóvá vált!

A döntő már nem volt meglepetés. Mindenki tudta a mérkőzés előtt, hogy idén, 2013-ban sem maradt senki más a csepelieken kívül az Olimposz csúcsán, ugyanis a finálé mindkét résztvevője Halker-KiralyTeam-es volt.

A csapatversenybne három férfi és egy nő összeállítású csapatok versengenek a végső győzelemért. a versenyzők egyenként harcolnak egymás ellen és a szerzett pontok összeadódnak. Egy menet 2 perc, a 4 mérkőzés végén, azaz a 8 perc küzdelem után, a szerzettg pontok alapján hirdetnek végeredményt.

A csepeliek meneteltek egészen a döntőig, ahol a bolgárok legjobbjai várták hazánk kiválóságait. A mieink szó szerint átgázoltak a bolgárokon, 25-6-ra győztek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik