Sport

Lendületbe jött a Los Angeles Lakers

Los Angeles Lakers (los angeles lakers, )
Los Angeles Lakers (los angeles lakers, )

Egymás után harmadik meccsét nyerte meg az idén pocsék szezont produkáló Los Angele-is sztárcsapat az NBA-ben.

A Lakers az előző fordulóban az Oklahoma City Thunder együttesét 105-96-ra győzte le, most pedig a New Orleans Hornets volt a szenvedő fél.

Meglehetősen szorosan alakult az első negyed, igaz, három és fél perccel a vége előtt 24-18-ra ment el a Hornets. Aztán a második negyedben már 32-24-re a Lakers ment, majd a nagyszünetre már 54-42-es előnnyel fordultak Bryanték, épp a szupersztár pöccintésével.

Kobre Bryant zsákolásával már 15 pontos előnyt dolgozott ki a sárga-lila csapat (61-46), de Anthony Davis vezetésével cseppet sem adta fel a New Orleans: feljött 74-70-re. A negyedik negyed azonban egy Clark-triplával kezdődött, ezzel 91-75-re vezetett a Lakers.

De újra feltámadtak a vendégek, 100-96, majd 102-101 volt az állás nem sokkal a vége előtt. 1:21-gyel a vége előtt Steve Nash beszórt egy hármast, ezzel 107-101-re módosította az eredményt, innen pedig már nem volt visszaút.

A Lakersben Howard volt a legeredményesebb 24 pontjával, a Hornetsben Gordon termelte a legtöbbet, 25 pontot. A Lakers ezzel együtt még jócskán negatív mérleggel áll, 20 győzelem mellett 25 vereség szerepel a neve mellett.

Eredmények – NBA, 88. játéknap:
Portland Trail Blazers – Dallas Mavericks 106-104
Los Angeles Lakers – New Orleans Hornets 111-106
Cleveland Cavaliers – Golden State Warriors 95-108
Detroit Pistons – Milwaukee Bucks 90-117

A Lakers hozta hazai meccsét:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik