Sport

Mocsai: A világ legjobb nyolc csapata között vagyunk

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a magyar férfi-kézilabdaválogatott az átlövőkre fordított figyelem miatt gyengült meg a széleken, a dánok elleni vb-negyeddöntőn.

A magyar együttes sok hibával játszott a negyeddöntőben, és ez megbosszulta magát, hiszen a dánok minden apró rontást azonnal kihasználtak és gólra váltottak. Azonban a második félidő végén valahogy visszakapaszkodtunk, és meccsben tartottuk magunkat, ám amikor már csak egy találatra voltunk az egyenlítéstől, ismét gólt kaptunk, így elszállt minden remény a továbbjutásra.

“Gratulálok a dán csapatnak. Sajnálom, hogy nem sikerült jobb eredményt elérnünk. Arra viszont büszkék lehetünk, hogy a magyar válogatott ismét a világ legjobb nyolc csapata közé került. Ami a negyeddöntőt illeti, szinte az egész mérkőzésen jól kontrolláltuk a világklasszis dán átlövőket, ám ennek az „áldozata” lett a dán szélsők elleni védekezésünk. Nagyon sajnálom, hogy csupán egy teljes napunk volt a nyolcaddöntő után a felkészülésre, ezzel szemben a dánok két pihenőnappal készülhettek. Egy ilyen hosszú tornán pedig minden óra és perc számíthat. Gratulálok a dánoknak és a saját csapatomnak is” – nyilatkozta a mérkőzés után Mocsai Lajos.

A szakvezető hozzátette, nem voltunk elég határozottak a pályán: “Az első félidőben sajnos nem tudtuk azt a határozott, kemény játékot hozni, amit elvártunk maguktól. Sokat hibáztunk, és főleg a szélekről sok gólt kaptunk. Így aztán a folytatásban kevesebb cserével több rizikót kellett vállalnunk. Visszajöttünk a meccsbe, volt labdánk az egyenlítésre, de nem éltünk a lehetőséggel. Kettős érzés kavarog bennem, mert a második félidőben visszakapaszkodtunk, de végül kikaptunk.”

A magyar férfi-kézilabdaválogatott szerdai vereségével a világbajnokság 8. helyét szerezte meg, és ezzel csapatunk hozta az elvárt szereplést, hiszen a torna előtt ezt a pozíciót tűzte ki célul Mocsai Lajos.

A játéknap további mérkőzésein a címvédő, és olimpiai bajnok francia válogatott meglepetésre kikapott Horvátországtól. Az elődöntőbe a szlovén és a spanyol csapat jutott még be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik