Sport

Csak a gólok hiányoztak

A Videoton FC lejátszotta Marbellán harmadik felkészülési mérkőzését a Dimano Moszkva ellen. A küzdelmes találkozón nem született találat.

Korábban a Vidi két helyi, alacsonyabb osztályú csapattal hangolt, orosz ellenfelük azért jóval fajsúlyosabb volt már, mint ezek az együttesek.

Jobban kezdett a Videoton, és az első veszélyes helyzet Álvaró Braci nevéhez fűződött a 12. percben, amikor a jobbhátvéd 25 méteres szabadrúgását védte bravúrral Anton Sunyin. Ezután jobbára a középpályán folyt a játék, majd a 39. percben Gyurcsó Ádám szabadrúgása kerülte el nem sokkal a moszkvai kaput.

A második félidőre beállt Dzsudzsák Balázs is a Dinamóba, ez láthatóan jót tett a kékek támadójátékának. A magyar válogatott középpályása a 68. percben egy távoli szabadrúgással veszélyeztetett, amelyet Tomas Tujvel hárított, majd a 80. percben már bravúrra volt szüksége a fehérváriak szlovák hálóőrének Dzsudzsák 25 méteres lövése után.

Az összecsapás végül is kiegyenlített játékot hozott, igazságos döntetlennel.

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – Dinamo Moszkva 0-0

Marbella

Videoton FC: 1. félidő: Bozsovics – Brachi, Caneira, P. Vinícius, Szolnoki – Tóth B., Mitrovics – F. Oliveira, Kovács I., Gyurcsó – Nikolics N.

2. félidő: Bozsovics (Tujvel, 64.) – Fábio, Kaká, Szekeres, H. Sanchez – Haraszti, U. Nikolics, Zsótér, Luque – Paraiba, Torghelle

Dinamo Moszkva: 1. félidő: Sunyin – Epureanu, Wilkshire, Lomics, Rikov –Iljin, Jeremejev, Szolovjov, Jantscher – Juszupov, Kokorin

2. félidő: Sunyin – Szemsov, Fernández, Szolomatin (Ignatovics, 77.), Csicserin – Jevszejev, Szapeta, Dzsudzsák, Noboa – Granat, Kuranyi

A piros-kékek legközelebb vasárnap a román bajnokság 9. helyén álló Rapid Bucuresti csapatával mérkőznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik