Sport

Murray simán lett elődöntős

Andy Murray (andy murray, gilles simon, )
Andy Murray (andy murray, gilles simon, )

A brit teniszező három szettben győzte le a francia Jeremy Chardyt az Australian Open negyeddöntőjében.

A harmadik helyen kiemelt Andy Murray nagyon jól kezdett a torna meglepetésembere ellen, az első szettben már 4-0-ra is elhúzott, amikor a gall megkezdte a felzárkózást. Jeremy Chardy ezt követően feljött 5-4-re is, ám a brit egy gyilkos szervával értékesítette a játszmalabdáját.

A második felvonás jóval simább volt, a francia mindössze az első adogatójátékát tudta hozni, Murray pedig magabiztosan teniszezett, ennek az lett a vége, hogy mindössze 32 perc alatt dőlt el a játékrész. A harmadik szettben a brit újfent ellépett 3-0-ra, Chardy pedig nem tudott mit kezdeni riválisával, így sima vereséget szenvedett, 6-4, 6-1, 6-2 lett az összecsapás vége, Murray jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe.

Az már biztos, hogy az eddig kedvező sorsolást kapó Murraynek a legjobb négy között már nem lesz ilyen egyszerű dolga, ugyanis Jo-Wilfried Tsonga vagy Roger Federer lesz az ellenfele.

Eredmény – Australian Open, negyeddöntő, férfiak
Murray (brit, 3.) – Chardy (francia) 6-4, 6-1, 6-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik