Sport

Idegenben tudott nyerni a Sopron

A Sopron 65-57-re győzött Romániában, a Targoviste csarnokában szerdán a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában.

A tíz forduló után két győzelemmel és nyolc vereséggel álló soproniak – akik 2009-ben Euroliga négyes döntőt játszottak – nagyon erősen kezdtek a 3/6-os győzelmi mérleggel rendelkező Targoviste ellen, remek játékuknak az lett az eredménye, hogy jelentős, kilencpontos előnyre tettek szert az első tíz percben. 

A hazai alapszakaszt veretlenül megnyerő zöld-sárgák a következő negyedben sem engedtek ki, és bár a hazaiak közelebb kerültek, a nagyszünetre így is a magyar csapat vonulhatott komoly, 12 pontos vezetés birtokában az öltözőbe.
Székely Norbert együttese a folytatásban legfőképpen az eredmény megtartására törekedett. A harmadik 10 percet a román gárda nyerte, de csupán egy ponttal. 

A soproniak részéről a szerb Jelena Milovanovic, az amerikai Amber Holt, valamint a honosított Krnjics Szara teljesített a legjobban, ők mindhárman tíz pont fölé jutottak, a múlt héten a Fenerbahcének 24 pontot szóró Shenise Johnson ezúttal 10, az élsportba nemrég visszatért Cserny Réka pedig 7 ponttal vette ki részét a magyar csapat sikeréből.

A 3/8-as mérleggel álló soproniak egy hét múlva az orosz Orenburgot fogadják az alapszakasz zárófordulójában.

Eredmény – női Euroliga, B csoport, 11. forduló
Targoviste (román) – Uniqa-Euroleasing Sopron 57-65 (9-18, 14-17, 17-16, 17-14)
A magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 15, Krnjics 11, Holt 11

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik