Sport
merész andrás (merész andrás, vízilabda, női vízilabda válogatott)

Elkezdik a Világligát női pólósaink

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2013. 01. 21. 15:09

A magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai ezüstérmes spanyol együttes vendégeként kezdi meg szerda este csoportselejtezős sorozatát a Világligában.

Merész András szövetségi kapitány tavaly Európa-bajnoki bronzérmes, a londoni ötkarikás játékokon pedig negyedikként végzett gárdája Mataróban igyekszik helytállni idei első hivatalos mérkőzésén, hogy aztán a hétvégén, szombaton idehaza, Egerben fogadja a csoport harmadik tagját, a világbajnoki címvédő görög nemzeti csapatot.

„Hozzánk hasonlóan rendkívül fiatal együttesekkel játszunk, s bár a csapatépítés még fontosabb, célunk a továbbjutás. Jó lenne, ha sikerülne, s akkor a Világliga Szuperdöntőjében nagyszerű ellenfelekkel mérkőzhetnénk meg, nyolc héttel a barcelonai világbajnokság előtt” – mondta a szakember.

A szakvezető hozzátette, hogy a hétfői két edzést követően kedden repülnek el a spanyolországi találkozó színhelyére, ahová egy kapust és tizenkét mezőnyjátékost visz magával.

A „tizenhármak” között több játékos is akad a múlt évi junior vb-n ezüstérmes gárdából, az olimpiai negyedik felnőttválogatottból pedig heten – Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, az olasz bajnokságban játszó Bujka Barbara, Takács Orsolya és Tóth Ildikó, illetve az éppen Spanyolországban légióskodó Szücs Gabriella – tagjai a Merész-alakulatnak.

A magyar válogatott kerete:

Kasó Orsolya (kapus), Antal Dóra, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kövér-Kis Réka, Miskolczi Kitti, Somhegyi Noémi, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó (mezőnyjátékosok)

A FINA, a vizes sportok nemzetközi szövetsége a Világligában érintett európai csapatokat két selejtezőcsoportba osztotta, ahonnan az első két-két helyezett jut az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet június 3. és 8. között rendeznek meg Kínában.

A magyar, spanyol és görög csapatot magában foglaló A csoport mellett a B betűjelű hármast Oroszország, Olaszország és Hollandia válogatottja alkotja.

A magyar együttes Világliga-selejtezős menetrendje:

Január 23.: Spanyolország–Magyarország
Január 26.: Magyarország–Görögország
Február 9.: Magyarország–Spanyolország
Március 13.: Görögország–Magyarország

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.