Sport
Navracsics-Tibor(1)(960x640)(1).jpg (2)

Navracsics most már konszolidációt ígér

Balla István
Balla István

2013. 01. 20. 09:34

Konszolidáció következik a közigazgatásban és a jogalkotásban - mondta az MTI-nek Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője, miniszterelnök-helyettes.

A közigazgatási reform január elsején működésbe lépő harmadik lépcsőjével érte el a helyi szintet a rendszer racionális állami működtetése, a kormánypolitika helyi szintű végrehajtása. A jogalkotásban pedig az új alaptörvény, sarkalatos törvények és szakpolitikai törvények elfogadása után már a végrehajtást szabályozó rendeletek megalkotására helyeződik a hangsúly – mondta a miniszter.

Minden kormányzati ciklusban problémákat okozott az ellenzéki polgármesterek és az alárendeltségükben lévő helyi államigazgatás, illetve a közigazgatás kormánypolitikát képviselő felsőbb szintjeinek együttműködése. Egy más pártállású polgármester nem szívesen hajtotta végre a másik politikai térfélen meghatározott feladatokat, ami érthető, hiszen elsősorban saját választóinak kell megfelelnie. Az országos és a helyi szintű demokratikus felhatalmazással, többségi támogatással rendelkező hatalom összeütközése rendre meddő vitákhoz, terméketlen szembenálláshoz vezetett – fejtette ki a miniszter.

A közigazgatási reform helyi szinten az ilyen természetű működési zavaroknak is elejét kívánja venni. Világos helyzetet teremt azzal, hogy a közigazgatás helyi szintje egyértelműen a kormány által kitűzött célok végrehajtásán dolgozik, a polgármester pedig a helyi közösséget vezeti – fűzte hozzá.

A napokban megjelent kormányrendelet kapcsán, amely szerint a betöltetlen álláshelyeket meg kell szüntetni az államigazgatásban, a tárcavezető elmondta: egyelőre nem tudják pontosan, hány státusról van szó, ugyanis mindeddig nem létezett központi nyilvántartás, összesítés az államigazgatásban országszerte dolgozókról, ez a kataszter is most készül. Többek között ilyen lépésekben jelenik meg az állami racionalitásnak a közigazgatás helyi szintjén való érvényesítése. A reform egyúttal a nemzedékváltás lehetőségét is megteremti – mondta a miniszter. Szerinte szükség van a fiatal, korszerű szaktudással és nyelvismerettel rendelkező fiatalokra a közigazgatásban.

A járási államigazgatási szint kialakítása során az önkormányzattól átvett feladatokkal együtt az azokat eddig intéző dolgozók is átlépnek az új struktúrába, létszámuk hozzávetőleg tízezer fő – tette hozzá.

Év elejétől országszerte 175 járási és a fővárosban 23 kerületi hivatal fogadja az ügyeiket intéző állampolgárokat. A rendszer kiépítése folytatódik, és az év végére mintegy 300 kormányablak működik majd, így az ország szinte minden pontján legfeljebb 30 kilométert kell majd utaznia egy állampolgárnak az ügyintézéshez. A tervek között szerepel az is, hogy a nagyobb pályaudvarok felújításakor is létesítenek kormányablakokat, továbbá úgynevezett ügysegédek, mozgó ügyintézők is közreműködnek abban, hogy megvalósuljon a reform legfontosabb célkitűzése: az ügyintés közelebb vitele a polgárokhoz – mondta a miniszter.

A reform a minisztériumi struktúra 2010-es kialakítása, karcsúsítása, 2011-ben a megyei szintű kormányhivatalok létrehozása és most a helyi, járási szint működésbe állása során mindvégig zökkenőmentesen haladt, köszönhetően annak, hogy szakmai alapon zajló, konszenzusra törekvő egyeztetés előzte meg. Menetrendje a kezdetektől világos volt, a közigazgatásban dolgozók pedig fegyelmezetten, lelkiismeretesen hajtották végre. Mindezzel a tárca mintát kívánt adni az egész állami szféra számára a sikeres szervezeti átalakításokhoz – mondta Navracsics Tibor.

A jogalkotási feladatokról szólva a miniszter azt emelte ki, hogy az alaptörvény, a sarkalatos törvények a szakpolitikai törvények – például a felsőoktatásról, az adókról, a közösségi közlekedésről, szociálpolitikáról, az igazságügyi reformról, a közmunkáról vagy a földről szóló – elfogadása után most már a törvényhozásról némiképp a végrehajtás konkrét részletszabályait rögzítő rendeletalkotásra kerülhet át a hangsúly a kodifikációban.

A nagy kódexek közül azonban még hátravan a polgári törvénykönyv (Ptk.) elfogadása, amelyre februárban sor kerülhet. Ez esetben jövő januárban életbe is léphet a magánjogi kódex – mondta a miniszter. Hozzátette: az elfogadástól a hatálybalépésig rendelkezésre álló 9-10 hónap elegendő idő a jogászság számára a felkészülésre, hiszen a törvény szövege régóta nyilvános.

Arra a felvetésre, hogy decemberben kormánypárti képviselők több száz pontból álló módosító csomagot nyújtottak be a törvényjavaslathoz, a miniszter annyit mondott: még lehetnek változások.

A már elfogadott, idén július 1-jén hatályba lépő új büntető törvénykönyv, és a Ptk. mellé szükségesek új eljárási törvények. Ezek magas szakmai színvonalú előkészítése nyilvánvalóan több évet vesz igénybe, de a kodifikációs bizottságok már az idén megalakulhatnak. E téren a minta a több mint egy évtizeden át működő, Vékás Lajos akadémikus vezette Ptk.-t előkészítő bizottság, amelynek kormányzati ciklusokon átívelően sikerült a pártpolitika kizárásával szakmai alapon, a terület legjobb elméleti és gyakorlati szakembereinek bevonásával végeznie munkáját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A video grab from footage broadcast by the UK Parliament's Parliamentary Recording Unit (PRU) shows Britain's Prime Minister Theresa May as she speaks in the House of Commons in London on January 15, 2019, before MPs vote on the government's Brexit deal. - Parliament is to finally vote today on whether to support or vote against the agreement struck between Prime Minister Theresa May's government and the European Union. (Photo by HO / PRU / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT " AFP PHOTO / PRU " - NO USE FOR ENTERTAINMENT, SATIRICAL, MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.