Sport

Simon hősies küzdelemben győzte le Monfilst

Gilles Simon (gilles simon, )
Gilles Simon (gilles simon, )

Az idei Australian Open egyik legjobb mérkőzésén a francia Gilles Simon öt szettben győzte le honfitársát, Gael Monfilst. Ő kvalifikálta magát utolsóként a nyolcaddöntőben.

Gilles Simon és Gael Monfils házi rangadója igazi hősies küzdelem volt. Előbbi hamar kétszettes előnybe került, sőt, a harmadik felvonásban már 4-3-ra is vezetett, ám honfitársának innen is volt visszaút, 6-4, 6-1-el mentette döntő játszmára az összecsapást.

A döntő felvonásra egy szavunk nem lehet, a mérkőzés alatt kisebb sérülést összeszedő felek az utolsó erejükig küzdöttek. Oda-vissza elvették egymás adogatójátékát, majd mikor már bő négy órája játszottak is nagyokat sprinteltek egy-egy labdáért.

4-4-nél Simon brékelni tudta Monfilst, így a meccs megnyeréséért adogathatott, ám riválisa innen is vissza tudott kapaszkodni a meccsbe. 6-6-nál jött el az újabb fordulópont, ugyanis Monfils ekkor elszórakozta a szervagémjét, majd semmire hozta a sajátját, így utolsóként jutott be a legjobb 16 közé, aghol Andy Murray-vel találkozik.

A 6-4, 6-4, 4-6, 1-6, 8-6-os végeredménnyel zárult mérkőzés 283 percig, azaz közel öt órán át tartott. A döntő felvonást 94 percig húzták a felek.

Eredmények – Australian Open, a 16 közé jutásért
férfiak:
Simon (francia, 14.)-Monfils (francia) 6:4, 6:4, 4:6, 1:6, 8:6          
Federer (svájci, 2.)-Tomic (ausztrál) 6:4, 7:6 (7-5), 6-1
Murray (brit, 3.)-Berankis (litván) 6:3, 6:4, 7:5
Chardy (francia)-Del Potro (argentin, 6.) 6:3, 6:3, 6:7 (3-7), 3:6, 6:3
Tsonga (francia, 7.)-Kavcic (szlovén) 6:2, 6:1, 6:4
Gasquet (francia, 9.)-Dodig (horvát) 4:6, 6:3, 7:6 (7-2), 6:0
Raonic (kanadai, 13.)-Kohlschreiber (német, 17.) 7:6 (7-4), 6:3, 6:4
Seppi (olasz, 21.)-Cilic (horvát, 12.) 6:7 (2-7), 6:3, 2:6, 6:4, 6:2

nők:
Azarenka (fehérorosz, 1.)-Hampton (amerikai) 6:4, 4:6, 6:2
S. Williams (amerikai, 3.)-Morita (japán) 6:1, 6:3
Wozniacki (dán, 10.)-Curenko (ukrán) 6:4, 6:3
Vesznyina (orosz)-Vinci (olasz, 16.) 4:6, 7:6 (7-4), 6:4
Kirilenko (orosz, 14.)-Wickmayer (belga, 20.) 7:6 (7-4), 6:3
Stephens (amerikai, 29.)-Robson (brit) 7:5, 6:3
Kuznyecova (orosz)-Suárez Navarro (spanyol) 6:2, 4:6, 6:3
Jovanovski (szerb)- Date-Krumm (japán) 6:2, 7:6 (7-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik