Sport

Patrik Antonius visszatért a Full Tilt Pokerre

póker (póker, )
póker (póker, )

Visszatért egykori vadászmezejére a finn Patrik Antonius, minden idők legsikeresebb Full Tilt Poker játékosa több mint két év szünetet követően játszott ismét a patinás oldalon.

A finn, volt teniszező, és egykori alsógatya modell Patrik Antonius több mint 10 millió dollárt keresett a Full Tilt Pokeren, amelyre novemberi újraindulása óta a héten most először nézett fel ismét. Antonius nem is teketóriázott sokat, gyorsan visszalendült a játékba, és nyert is százezer dollárt – írja a Poker.hu.

A Full Tilt Poker örök profitlista második helyén álló Patrik Antonius tízmillió dollárt kártyázott össze az évek alatt a teremben, így őt is meglehetősen szíven ütötte, amikor az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma bezáratta a termet.

Szerencsére másfél évvel később tavaly novemberében a megmentőként érkező PokerStars segítségével újra kinyitotta kapuit a Full Tilt, de sok profi már nem bízott annyira a teremben, mint korábban.

Valószínűleg hasonlóan vélekedett a finn Patrik Antonius is, aki nem rontott rá egyből az új Full Tilt magastétes mezőnyre, inkább kivárt, figyelt, és a megfelelő pillanatban lecsapott.

Bár a bemutatkozás nem sikerült valami fényesre, félmillió dollárt bukott, pár nappal később viszont ezt mind visszahozta pluszba, sőt még százezer dollárt nyert is mellé.

Antonius egyébként az online történelem legnagyobb kasszájának győztese, 1.3 millió dollárosra nőtt potot vitt el Viktor „Isldur1” Blom ellen még 2009-ben, így remélhetőleg hamarosan újra gigantikus méretű akcióknak lehetünk tanúi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik