Sport

Lindsey Vonn újra a régi

Az összetettben négyszeres Világkupa-győztes Lindsey Vonn a háromhetes kihagyás és viszonylag gyengébb eredmények után szombaton ismét korábbi önmagát adta: magabiztosan nyerte meg a női alpesi sízők Vk-ba beszámító olaszországi lesikló viadalát.

Az amerikai klasszis versenyző az összetettben jelenleg vezető szlovén Tina Maze és a szintén amerikai Leanne Smith előtt diadalmaskodott, pályafutása 58. Világkupa-elsőségét szerezve meg. Vonn korábban 2008-ban és 2010-ben tudott az élen végezni lesiklásban az itáliai téli sportközpontban. Diadalával megerősítette éllovas pozícióját a szakági Vk-pontversenyben, összetettben pedig a negyedik helyen áll 604 pontjával.

“Megtanultam az elmúlt pár hónapban, hogy a testemre kell hallgatnom. Örülök ennek a szünetnek, hiszen ez fontos lecke votl a hátralévő karrieremre. Úgy éreztem, újra azon a szinten teljesítek, ahogy a legjobb szezonomban is versenyeztem”– nyilatkozta Vonn.

Az 54 induló alkotta mezőnyben Miklós Edit a 32. lett, s csupán két hellyel kellett volna neki előrébb végeznie, hogy pontot szerezzen. A magyar versenyző az összetett Világkupában nyolc pontjával a 98.

Eredmény – alpesi sízés, lesiklás, Cortina d’Ampezzo
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:38.25 p
2. Tina Maze (szlovén) 1:38.68
3. Leanne Smith (amerikai) 1:39.14 
…32. Miklós Edit 1:41.67

A szakági Világkupa állása 5 verseny után (még 3 van hátra):
1. Vonn 340 pont
2. Stacey Cook (amerikai) 211
3. Maze 189

Az összetett Vk-ban 22 viadal után (még 15 van hátra):
1. Maze 1414 pont
2. Maria Höfl-Riesch (német) 744
3. Anna Fenninger (osztrák) 630

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik