Sport

Lelöknék a királyt a trónról – indul az NHL

Anze Kopitar (anze kopitar, )
Anze Kopitar (anze kopitar, )

A Los Angeles Kings hokicsapata megvédené a címét az NHL szombaton rajtoló szezonjában, ám ehhez a többieknek is lesz pár szavuk.

Anze Kopitar az idén is a magasba emelné a Stanley Kupát (Fotó: AFP)

A tengerentúli bérvita miatt már-már azt hihettük, hogy az NHL 2012-13-as szezonja megy a levesbe, ám január elején felpörögtek az események, a tulajdonosok és a játékosok szakszervezete dűlőre jutott a kollektív szerződést illetően, az idényt így megtartják.

Mivel csak január közepén dobják be először a korongot a kezdőkörbe, elmaradt a szokásos évindító Winter Classic, idén kimarad a szezonfelező All Star-gála, a jól megszokott 82 helyett pedig csak 48 mérkőzésből áll majd az alapszakasz, ezt 99 nap alatt darálják le az együttesek. A harminc együttes csak a saját főcsoportjában található csapatok ellen lép jégre, így az első kelet-nyugat ütközetet majd csak a Stanley Kupa-döntőben rendezik. A rangos trófeát legkésőbb június 28-án adják át a győztesnek.

Címvédésre készül a Los Angeles Kings, ám lesz könnyű dolga a Királyoknak, utoljára a Detroit Red Wings tudott két egymást követő évben diadalmaskodni, 1997-ben, majd ’98-ban is Motown ünnepelhetett. A Red Wings ezúttal is ott van a kihívók közt, igaz a csapat szurkolóinak majd meg kell emészteniük, hogy már nem lesz ott a sorok közt a klub tavaly visszavonult legendája, a védő Nicklas Lidström.

A nyugati konferenciából még a Vancouver Canucksszal kell komolyan számolni, na meg a lockout beköszönte előtt jelentős vérátömlesztésen áteső Minnesota Wilddal, amely Ryan Suter és Zach Parise megszerzésével jelezte igényét a Stanley Kupára.

Hetényi nagy lehetősége

Magyar érintettsége is van már az NHL-nek. Hetényi Zoltánt, a Sapa Fehérvár AV19 korábbi kapusa ugyani s a nyáron a finn Jokerit Helsinkitől egy sikeres edzőtábornak köszönhetően bekerült a Nashville Predators gépezetébe. Mivel a szezon eleje elmaradt, így Hetényi az AHL helyett az egy osztállyal lejjebb található ECHL-ben pallérozódott eddig, majd a rövid alapozásra magához rendelte őt a Predators, az emberelőnyös és –hátrányos szituációk gyakorlásában vett részt.

“Nagyon kedvesek velem a sztárok. Mindenki jön, beszélget, kérdezősködik, poénkodik. Vannak olyanok, például Mason vagy a hátvéd Weber, aki ellen játszhattam a 2009-es világbajnokságon, amikor Kanada 9-0-ra legyőzött bennünket” – mesélte élményeiről a fiatal magyar hálóőr.

Hetényi a tervek szerint visszatér Cincinnatibe, ám ez is bizonyítja, hogy számolnak vele.

Keleten a szakma és a szurkolók is a Pittsburgh Penguins és a New York Rangers versenyfutására tippelnek. Előbbiben Sydney Crosby a hírek szerint már újra a régi a korábbi sérülésekkel tördelt időszaka után, a szakik szerint idén ő a legértékesebb játékosnak járó MVP-díj legfőbb várományosa. Mellette van ráadásul Jevgenyij Malkin, napjaink egyik legjobb orosz hokisa is a Pingvineket erősíti. Kérdés, hogy Marc-André Fleury ezúttal elbírja-e a nyomást, a portás legutóbb vaskosan benne volt csapata idő előtti búcsújában.

Ami a New Yorkot illeti, a Parkőröknek már tavaly is bivalyerős volt a keretük, ám a szomszédvár New Jersey akkor még meg tudta tréfálni a Rangerst a keleti főcsoport-döntőben. A klub vezetői ugyanakkor nem dőltek a kardjukba, a nyáron megszerezték a Columbustól Rick Nasht, a kanadai pontgyáros nagyot lendíthet a csapat szekerén. A patinás együttes 1994-ben emelhette utoljára magasba a Stanley Kupát, azt megelőzően pedig 1940-ben (!).

Szombaton este tehát 13 összecsapással kezdetét veszi a hajsza, őrült 99 nap elé néznek a csapatok és a szurkolók egyaránt.

Szombati mérkőzések

Philadelphia Flyers – Pittsburgh Penguins

Winnipeg Jets – Ottawa Senators

Los Angeles Kings – Chicago Blackhawks

Boston Bruins – New York Rangers

Montréal Canadiens – Toronto Maple Leafs

New York Islanders – New Jersey Devils

Tampa Bay Lightning – Washington Capitals

Florida Panthers – Carolina Hurricanes

St. Louis Blues – Detroit Red Wings

Nashville Predators – Columbus Blue Jackets

Dallas Stars – Phoenix Coyotes

Minnesota Wild – Colorado Avalanche

Vancouver Canucks – Anaheim Ducks

Ajánlott videó

Olvasói sztorik