Sport

Sérülés miatt abbahagyja Peking magyar ezüstérmese

Fodor Zoltán (fodor zoltán, )
Fodor Zoltán (fodor zoltán, )

Fodor Zoltán, a Ferencváros 28 esztendős birkózója befejezi az aktív sportot. Edzőnek készül.

Fodor Zoltán a kötöttfogásúak 84 kilogrammos mezőnyében állhatott a dobogó második fokára a 2008-as pekingi játékokon, azóta azonban nagyot fordult vele a világ.

Pályafutását sérülések hátráltatták: 2009-ben kifordult a bokája, meghúzódott a dereka és a középső ujjában elszakadt három szalag. A következő évben combizom-szakadás miatt maradt le a világbajnokságról, 2011-ben a térdét kellett műteni, tavaly pedig a kvalifikációs versenyek előtt a gerincével adódtak problémái, a tizenegyedik és a tizenkettedik csigolya közt tört el a porc, ezért kellett kés alá feküdnie.

Fodor a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) honlapjának elmondta, hogy ezúttal is a gerincével akadtak gondok, így a sorozatos sérülések miatt úgy döntött, hogy abbahagyja a profi sportot.

„Nem tragédiaként élem meg. Ésszerű döntést hoztam. Nem tudtam elvégezni azt a munkát, amire a sikeres szereplés érdekében szükség lett volna. Nem emésztem magam. Azzal zárom le a versenyzői pályafutásomat, hogy tele volt élménnyel, pozitívumokkal. A sérüléseket, műtéteket leszámítva csupa jó dolog történt velem. Óriási élményt jelentettek például az újrakezdések. Amikor a kényszerszünetek után ismét a szőnyegre léphettem. Imádtam edzeni, táborozni, és persze változatlanul lejárok majd birkózni, csak már nem felkészülés céljából.”

A cikkből az is kiderül, hogy Sike András, az FTC szakosztályának vezetője edzői állást ajánlott Fodornak. Az olimpiai ezüstérmes három év múlva diplomázik le, addigra pedig már kellő tapasztalatot szeretne szerezni a tréneri karrierhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik