Sport

Így ütköztek a magyar dakarosok Peruban

dakar  (dakar, dakar 2013, )
dakar  (dakar, dakar 2013, )

Szalay Balázs szervizcsapata is kisebb karambol részese volt a Dakar-ralin. Közben videó jelent meg a két nappal ezelőtti Opel-Mini ütközetről.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy két napja ütközött Szalay Balázs és Bunkoczi László Opeljével a Dakar-ralin. A magyar autóba beleszaladt Stephan Scott Minijével.

Mindketten elnéztek egy bal kanyart, és Schott akkor jött, amikor Szalay már bent „parkolt” a sziklák között és próbált tolatni. Szalay először azt mondta, legalább ötvennel száguldott beléjük a német, mostanra kiderült, sokkal többel.

„Stephan még a csütörtök reggeli rajtnál is nagyon sajnálkozott a baleset miatt, úgyhogy a barátságunk jeléül vittem neki egy csapatpólót. Persze, õ is adott egyet, és elárulta, hogy elemezték az autója adatait, és kiderült, 121 km/órás sebességgel jöttek belénk” – mondta Bunkoczi László, miközben már elkezdte feldolgozni a pénteki itinert.  A mezõny pénteken 735 kilométert teljesít Copiapó és La Serena között, ebbõl 441 km a szelektív szakasz hossza.

„Nagyon nehéz lesz, és rettentesen hosszú. A Dakar tavaly megtanított minket arra, hogy ameddig a sivatag tart, addig nem szabad viccelni, és holnap még jó sok dűne vár ránk. Új nap, új feladat – ez már csak így megy a Dakaron” – mondta Bunkoczi.

Az Opel Dakar Team szervizcsapata csütörtökön a murvás szerpentinen ereszkedett lefelé, amikor megtörtént egy másik baj. A két szervizkamion egymás mögött haladt, az elöl haladó vontatta maga mögött a csapat tagjaként induló, de az első héten kieső szerb pilóta Opeljét. A szintén szervizes terepjáró előzni akart az átláthatatlan porban és nem vette észre, hogy a két kamion között ott a versenyautó egy vonórúdon.

„Bevágott elénk, de olyan sebességgel, hogy reagálni sem volt idõnk, és azt a vastag vontatórudat teljesen elhajlította. Attól kezdve kötélen kellett vontatni a kisautót, ami a szerpentinen nem volt túl élvezetes, mert abban is ülni kellett valakinek, hogy kormányozzon” – mesélte Őri Péter, a szervizcsapat fõnöke.

Videó – felvételek a szerdai ütközés után:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik