Sport

Eb-5. lett a magyar gyorskorcsolyázó

heidum (heidum, )
heidum (heidum, )

Heidum Bernadett ötödikként zárt 1500 méteren a Malmőben zajló rövidpályás gyorskorcsolya kontinenstornán.

A magyar korcsolyázót a versenybírók jutatták be a fináléba, mivel továbbjutást érő helyen haladt az elődöntőben, amikor orosz riválisának esése miatt ő is bukott.

Heidum Brnadett remekül rajtolt a döntőben, sőt, két kör után az élre állt. A táv felénél azonban nemcsak az összetettben címvédő olasz Arianna Fontana, de a két brit, Elise Christie, Charlotte Gilmartin, valamint az osztrák Veronika Windisch is megelőzte őt.

A finálé magyar résztvevője az eléje kerülő négyessel nem tudta tartani a tempót, a versenyt Christie nyerte Fontana és Gilmartin előtt, Heidum elé pedig még az orosz Tatyjana Borodulina is befért, miközben Windisch bukott.

A táv összesített eredményei alapján Kónya Zsófia a 14., Keszler Andrea pedig a 17. helyen zárt.

“Sajnos ma nem ment simán az 1500 méter, már a döntőbe jutás sem volt egyszerű. Szerettünk volna Keszler Andreával mindketten bejutni, de ez az esés miatt semmiképp sem sikerülhetett” – kezdte értékelését Heidum.

“A finálét egy kicsit túlizgultam, nem úgy sikerült, ahogyan terveztem, a bronzérmes lányt általában verni szoktam” – mondta, hozzátéve, hogy a bukásnál megütötte a térdét, amit majd kezelni kell, hogy szombatra jobb legyen.

A férfiaknál a holland Knegt Sjinkie szerezte meg az aranyérmet 1500-on, megelőzve honfitársát, Niels Kerstholtot, illetve az olasz Yuri Confortolát.

A magyar indulók közül Liu Shaolin Sándor 10. lett, Knoch Viktor pedig a 14. helyen végzett az után, hogy az elődöntős futamában brit riválisa kilökte őt, a versenybírók pedig – mivel nem állt továbbjutást érő pozícióban – nem juttatták be a döntőbe.

A svédországi kontinensviadal pénteki napján még a váltó selejtezőit rendezik meg, ezekben mindkét magyar csapat érdekelt lesz.

Eredmények, 1500 méter – nők, Európa-bajnok:

1. Elise Christie (Nagy-Britannia) 2:26.741 perc
2. Arianna Fontana (Olaszország) 2:27.197
3. Charlotte Gilmartin (Nagy-Britannia) 2:28.043
5. Heidum Bernadett 2:28.926
…14. Kónya Zsófia
…17. Keszler Andrea

Férfiak:

1. Knegt Sjinkie (Hollandia) 2:21.085 perc
2. Niels Kerstholt (Hollandia) 2:21.101
3. Yuri Confortola (Olaszország) 2:21.212
…10. Liu Shaolin Sándor
…14. Knoch Viktor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik