Sport

Djokovic: Szégyen Armstrong személye

Lance Armstrong (lance armstrong, )
Lance Armstrong (lance armstrong, )

A világklasszis teniszező és több neves sportember is élesen bírálta a hétszeres Tour-győztes Lance Armstrongot, aki egy interjúban bevallotta, hogy doppingolt.

Már beszámoltunk róla, hogy Oprah Winfrey-nek adott interjújában mindent részletesen beismert a legendás kerekes. Az interjút pénteken sugározzák, később idehaza is láthatjuk.

A korábbi kiváló sprinter, a pályafutása során a francia és az olasz körversenyen is 12-12 szakaszgyőzelmet arató Robby McEwen kijelentette, hogy soha nem fog megbocsátani, mert szerinte Armstrong „az egész világot becsapta, így minket, kerékpárosokat is”.

Novak Djokovic az ausztrál nyílt bajnokságon aratott pénteki győztes mérkőzése után nyilatkozott Armstrongról, és még McEwennél is keményebben fogalmazott. Szerinte a kerékpárosnak egész életében szenvednie kell. „A karrierjével és az élete sztorijával rengeteg embert becsapott. Azt hiszem, az egész sport számára szégyen egy ilyen versenyző” – mondta.

John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elnöke szerint Armstrong vallomását és megbánását teljesen hiteltelenné teszi azon kijelentése, hogy nem érezte csalásnak a doppingolással elért Tour de France-sikereit.

Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke az általa vezetett szervezet nevében üdvözölte az amerikai sportoló vallomását, és azt is, hogy szeretne részt venni egy igaz, mindent feltáró eljárásban.

A NOB véleménye:

A sport sötét fejezetének tartja Lance Armstrong hosszú éveken át tartó doppingolását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A NOB pénteken közleményében jelezte, hogy a többek között hét Tour de France-elsőségtől és a sydneyi olimpia egyéni időfutamának bronzérmétől is megfosztott amerikai kerékpárosnak bizonyítékokat kellene szolgáltatnia a doppingellenes hatóságoknak.

Az ötkarikás szervezet kiemelte: őszintén elítéli Armstrong csalását, azokat, akik segítették ebben, illetve azokat, akiknek ebből bármi előnyük származott. Az ügy pozitív hozadéka lehet, ha ezzel elősegítik, hogy megerősödve és tisztán tovább lehessen lépni, mert a sportban nincs helye a doppingnak.

A rákbetegeket megsegítő Livestrong Alapítvány – amelyet éppen Armstrong alapított, ám már lemondott minden itt betöltött posztjáról – közleményben tudatta, hogy csalódottak azon hír miatt, hogy a kerékpáros félrevezette az embereket. Ugyanakkor – „felébredve a csalódottságból” – az alapítvány háláját fejezi ki, hogy Armstrong milyen sokat tett a rákbetegek megsegítéséért.

David Walsh, a Sunday Times újságírója jelezte: ő és lapja korábban kártérítési pert veszített Armstronggal szemben, mert írtak a bringás doppingolásairól, és végül 2 millió dollárt fizettek Armstrongnak.

„Lance, te bevallottad, hogy doppingoltál. Add vissza a pénzünket, ez lenne a becsületes. Ha nem leszel fair, akkor elmegyünk a végsőkig, hogy visszakapjuk” – üzente az újságíró.

Stuart O’Grady, Armstrong egykori ellenfele szintén keményen fogalmazott, amikor kijelentette: az amerikai mindenkit becsapott, köztük a versenyzőtársakat is. Kiemelte: mindannyian azt hitték, hogy csak azért megy fel gyorsabban a hegyekre, mert keményebben edz, dolgozik, de most becsapottnak érzi magát, bosszús és frusztrált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik