Sport

Továbbjutást ért a győri bravúrgyőzelem

A Győr hazai pályán legyőzte az esélyesebb spanyol Rivas Ecopolist csütörtökön a női kosárlabda Euroliga tizedik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy továbbjut csoportjából a rájátszásba.

A kilenc forduló után 4 győzelemnél és 5 vereségnél tartó győriek – akiktől a múlt héten fizetési késedelem miatt távozott a lett Ieva Kublina és az amerikai Chay Shegog – nem ijedtek meg a magassági fölényben lévő, 5/3-as mérleggel álló Rivas Ecopolistól.

A túloldalon két ismerős arc is felbukkant: az ukrán Olekszandra Kurasova és a magyar válogatott Honti Kata egyaránt Sopronból igazolt Spanyolországba. A Simon Zsófia vezette házigazdák fokozatosan húztak el a vártnál körülményesebb riválisuktól, és a 17. percben már 36-27-re vezettek. A nagyszünet előtt Kurasova révén felzárkózott a Madridhoz közel honos ellenfél, miközben a magyar bajnok két és fél percig nem találtak a gyűrűbe, így a félidőben 36-34 volt az állás.

Fordulás után a 196 centis jamaicai Annieka Henry révén egy pontra feljött a tavaly döntős Rivas, Füzy Ákos együttese azonban csakhamar ismét megnyugtató előnyre tett szert. Az utolsó szakasz 59-55-ről indult, a csapatkapitány Nagy-Bujdosó Nóra ekkor már 16 pontnál tartott. Az újonc Dobos Ágnes fontos kosarakat szerzett, a különbség pedig 12 pontra nőtt, de két perccel a vége előtt négyre olvadt (74-70). A hajrában ügyesen tartották előnyüket a Rába-partiak, így végül megszerezték ötödik sikerüket az Euroligában, és továbbjutottak a 14 csapatot érintő rájátszásba.

Az 5/5-ös mérlegnél tartó győriek jövő szerdán a török Tarsushoz látogatnak.

“Hoztuk a kötelező hazai győzelmet, igaz, az ellenfélnél sok volt a sérült. Szegény ember azzal főz, amije van, nálunk megvannak a jó alapok. Sokra hivatott ez a csapat, ezért kérem, hogy aki tud, álljon mellénk, és segítsen. Benn vagyunk a legjobb 14-ben, és dolgozunk tovább” – mondta Fűzy Ákos vezetőedző.

Eredmény – női Euroliga, 10. forduló
HAT-AGRO UNI Győr – Rivas Ecopolis (spanyol) 78-72 (18-14, 18-20, 23-21, 19-17)
A magyar csapat legjobb dobói: Nagy-Bujdosó 20, Simon 17, Rasheed 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik