Sport

Nagyon dühös a magyar dakaros

szalay balázs (szalay balázs, dakar, )
szalay balázs (szalay balázs, dakar, )

Ismét akkor törölték a Dakar-rali egyik szakaszát, amikor Szalay Balázs előkelő pozícióban haladt Mokkájával.

Ahogyan arról írtunk, berekesztették a Dakar legutóbbi szakaszát, miután a verseny útvonalában a heves esőzések miatt megteltek a folyómedrek.

A motorosok ennek ellenére nagy részben teljes szakaszt mentek, nem is törölték az ő időeredményeiket. Összetettben Cyril Despres vezet a kétkerekűeknél.

Szalay Balázs, az Opel Dakar Team versenyzője mérges volt. A történtek “kihozták a sodrából”, hiszen immár másodszor esett meg az idei verseny során, hogy jó pozícióban volt, amikor a rendezõk félbeszakították a versenyt. Bunkoczy Lászlóval már túl voltak az ellenőrző ponton és a 20. helyen haladtak, amikor leintették a szakaszt.

„Mérges vagyok! Telnek a napok és nincs lehetőségünk a javításra, mert mindig történik valami. Pedig jó kis szakasz volt. Az elején homokos, tele kövekkel, amelyek olykor koppantak az autó alján, aztán óriási homokos feljáró következett, amelyen gond nélkül feljutottunk, sőt, még előztünk is. Aztán következtek a fehér homokos dűnék, amelyek azonban nem voltak annyira veszélyesek…” – mondta Szalay Balázs.

Ami a vizes akadályokat illeti: az Opel-páros négyszer kelt át folyón, s ebből egy volt rizikós, de az is csak azért, mert nem tudták, mi vár rájuk.

„Lavieille már ott állt a folyóban, amikor mi odaértünk. Azt a megoldást választotta, hogy belegázolt a vízbe, megnézni, milyen mély. Amikor azt láttuk, hogy combig ér, mi belehajtottunk, de a másik oldalon megvártuk õt, hogy a szívességért cserébe, hogy helyettünk is vizes lett, segítsünk, ha esetleg bajba kerülne. De nem szorult segítségre” – tette hozzá a navigátor, Bunkoczi László.

A verseny csütörtökön Chilében folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik