Sport

Félbeszakították a Dakar szerdai szakaszát

A Dakar-rali rendezői az időjárás előrejelzést figyelembe véve úgy döntettek, félbeszakítják a szerdai szakaszt.

Argentínában ahogy azt jósolták, leszakadt ez ég, így a kiszáradt folyómedrek megteltek vízzel, és megemelkedett a szintjük, ez pedig komoly gondot okozhat a ralin résztvevő autóknak, így biztosra mentek a szervezők, és az első ellenőrzőpont után véget vetettek a szerdai etapnak, vagyis a tervezett 219 kilométer helyett mindössze 70-et tudtak megtenni a versenyzők.

Az élen ekkor Robby Gordon, Stéphane Peterhansel, Nani Roma és Giniel de Villiers állt, míg a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős 20. helyen haladt át az ellenőrző ponton, a többi magyar egységet hamarabb visszafordították.

“Mentünk hetven kilométert, amikor elénk álltak a szervezők és mondták, hogy balra el  – ott volt a vége. Egyébként valóban megáradtak a folyó- és a patakmedrek, amik normál esetben szárazak, most viszont bőven volt bennük víz. Amerre jártunk, ott egyébként nem volt autózhatatlan az út” – mondta már a táborból a Safety Car pilótája.

Pócsik László szerint a szervezőknek valószínűleg volt okuk leállítani a versenyt, mert elég komoly készültség volt, helikoptereket, tűzoltó- és mentőautókat is láttak. “Valami galiba lehetett a pályán, amit mi nem láttunk a saját helyünkről”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik