Sport

Benedek már hivatalosan is kapitány

Benedek Tibor (benedek tibor, )
Benedek Tibor (benedek tibor, )

Benedek Tibor, a magyar férfi-vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya kedden aláírta négy évre szóló szerződését.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) szerdai közleményéből kiderül, hogy a szervezet elnöke, Kemény Dénes és Benedek Tibor napok óta egyeztetett a kontraktus részleteiről. A felek aztán kedden jutottak dűlőre, így mind a ketten kézjegyükkel látták el a szerződést, amely a 2016-os olimpiai ciklus végéig szól.

Benedekre máris fontos feladatok várnak, ugyanis a magyar együttes a Világligában előbb Oroszországgal (január 30.), majd Románia (február 1.) ellen száll vízbe, majd júniusban már kezdődik a felkészülés a világbajnokságra. A szövetségi kapitány korábban elmondta, máris gőzerővel dolgozik új szerepkörében.

Benedeket január első napjaiban nevezte ki szövetségi kapitánynak az MVLSZ, rajta kívül Gerendás György és Vincze Balázs pályázott még a posztra. Miután az olimpia után biztossá vált, hogy Kemény Dénes csak 2012-ig marad a pólóválogatott kapitánya, megbízott edzőként Benedek irányította a csapatot ősszel.

Kemény Dénes az MVLSZ elnöke lett idő közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik