Sport

Robbant a fehérvári “bomba”

hoki (hoki)
hoki (hoki)

Meglepő hír: a Sapa Fehérvár AV19 felbontotta Ladányi Balázs idény végéig érvényes szerződését.

“A jégkorong szakosztály a mai napon morális okokra hivatkozva felbontotta Ladányi Balázs szezon végéig érvényes szerződését. Ladányi Balázs tudomásul vette a menedzsment döntését” – ennyit közöl a rövid sajtóközlemény a csapat honlapján.

Velős…. Ladányi 2009 óta a Sapa Fehérvár AV19 meghatározó hokisa, előtte két évet húzott le a francia élvonalban, a Briancon játékosa volt. A csatárral történt szerződésbontás az első lépés lehet a fehérváriak bűnbakkeresésében, hiszen a csapat nem jutott be az EBEL felsőházi rájátszásába, ami szakmailag és anyagilag is fájó.

Hogy miért éppen Ladányi? A fehérvári szurkolók már régóta rebesgetik, hogy valami nem stimmel a 37 éves csatárral. Tavaly még az EBEL gólkirály Sofron mögött Ladányi is remek mutatókkal rendelkezett, ellenben az idei szezonban mintha olykor kímélte volna magát.

A negyedik EBEL szezonját gyűrő veterán, “nagy generációs” csatár eddig 199 meccset játszott az Erste Bank Hockey Leagueben, és ezalatt a 205 pontot és 60 gólt jegyzett. Ebben a szezonban, szerényebb az átlag, 41 bajnoki, 35 pontot, nyolc gól – a statisztikát és az eddigi arányokat figyelebe véve mindenképp.

Hiányzott a tűz és a lelkesedés olyannyira, hogy  Jan Neliba vezetőedző legutóbb szétszedte a Ladányi-Vas-Sofron hármast.

A jégkorong berkekben bombaként robbanó hírt követően az EBEL 42. fordulójának ma este negyed nyolckor kezdődő Sapa fehérvár AV 19 – Medvescak Zagreb meccsére így már semmiképp sem kell Ladányinak szerelést húznia.

Külföldről erősítenek

Id. Ocskay Gábor szakosztályvezető a csapat honlapján elmondta, hogy nem hirtelen döntésről van szó, hozzátéve, hogy „a legjobb magyar játékostól sokkal többet vártunk mind játékban, mind hozzáállásban”.

Azt is elárulta, hogy további változások is lehetnek a játékoskeretben, ez attól függ, hogyan teljesítenek a hokisok ezen a héten. „Nem jöttek az eredmények, nem ment a játék, ráadásul sem a menedzsment, sem a szakvezetés, sem a szurkolóink nem látták azt, hogy mindenki a belét húzta volna a jégen és mindent megtett volna a sikerért” – fogalmazott Ocskay.

Azért is fontos, hogyan teljesít a csapat, hogy minél több bónuszpontot vigyen a középszakaszba, ezzel növelhetné az esélyét annak, hogy bejusson a rájátszásba. Jó hír a szurkolóknak, hogy külföldi játékos, illetve játékosok jönnek majd Fehérvárra.

Most olyan játékost kell találnunk, aki azonnali erősítést jelent, remélhetőleg egy-, maximum két héten belül ez sikerül is” – mondta a szakosztályvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik