Sport

Katlanban játszhat majd az Alba Fehérvár

Káldor András

2013. 01. 15. 13:34

Már idén megszépülhet az Alba Fehérvár otthona, a Vodafone Sportcsarnokot átépítik, igazi katlanban fogadhatja ellenfeleit a csapat.

A látvány-csapatsportágakat támogató adórendeletek nyújtotta lehetőségek kihasználásával bővíti a Vodafone Sportcsarnokot Székesfehérvár Önkormányzata, és az Alba Regia SC. Erről tartott sajtótájékoztatót Cser-Palkovics András polgármester, Dávid Kornél, az Alba Regia SC elnöke, Nagy Gábor a klub tiszteletbeli elnöke, és Halm Rolland, az Alba Fehérvár szakosztály-igazgatója.

A keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta: A jelenlegi formájában is kulturált szórakozási lehetőséget nyújt a sportcsarnok, de ezt szeretnék tovább fokozni. Ennek érdekében a látvány csapatsportágak támogatását biztosító társasági adókedvezményből (TAO) 485 millió forintot fordítanak rá, a fejlesztéshez szükséges, további forrásokat a városi költségvetésből biztosítják.
A közbeszerzési eljárást követően júniusban kezdődhet meg a munka és év végéig befejeződik a kivitelezés. Mindez azt is jelenti, hogy az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata nem költözik, és a csarnokban fejezheti be az idei szezont. Megtudtuk, hogy a nettó 700 millió forintos beruházás során új öltözők, edzőterem, VIP-lelátó, kollégiumi szobák, büfé és kiszolgáló helyiségek kerülnek kialakításra, a csarnok, pedig katlanszerű kosárpályává alakulhat át, amely megfelel majd a FIBA szabványoknak, így alkalmas lesz nemzetközi kosárlabda mérkőzések megrendezésére is..

Dávid Kornél az Alba Regia SC elnöke hangsúlyozta, hogy nemcsak a kosárlabda, hanem kulturális rendezvények megrendezésére is jobb feltételek mellett kerülhet sor a bővítést követően.

Nagy Gábor, a klub tiszteletbeli elnöke emlékeztetett arra, hogy az ARÉV csarnok a hetvenes évek végén épült, a hozzáépített főépület 1985-ben készült el. Utóbbit elbontják, mert arrafelé bővül a csarnok. Az átadást követően 264 ülőhellyel több lesz a létesítményben.

Halm Roland szakosztály-igazgató közölte: augusztusban erős csapatot ígértek, ezt be is váltották, hiszen a tabella élén állnak 17 forduló után. A célkitűzés továbbra is, hogy bekerüljenek a bajnoki döntőbe. Halm kitért arra is, hogy az Alba Fehérvár tavaszi szezonjára február 4.-én kezdik el árusítani a bérleteket.  Az ülőhelyi bérlet az eddigi 17 ezerrel szemben 12500, míg az állóhelyre szóló bérlet 9 ezer helyett 7000 forintba fog kerülni. A februári Magyar Kupa mérkőzéseken túl, a bajnokság teljes középszakaszára, és a rájátszásra is érvényesek lesznek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.