Sport

Ki az a Juan Carlos Pastor?

24.hu
24.hu

2013. 01. 14. 11:18

A spanyol szakember komoly nemzetközi rutinnal bír, tekintsük át, mit ért el eddig a csapataival, a Valladoliddal és a spanyol válogatottal.

Juan Carlos Pastor 1968. május 18-án látta meg a napvilágot Valladolidban. A város csapatánál dolgozik 1995 óta, az anyagi gondokkal küzdő spanyol klub azonban kénytelen elengedni a nyáron a mesterét. Irányításával az egyesület az elmúlt 10 évben rendre az első öt hely valamelyikét szerezte meg a spanyol pontvadászatban. Pastor kétszer nyert Király kupát a Valladoliddal, 2005-ben és 2006-ban, valamint kétszer volt második, 2000-ben és 2011-ben.

A nemzetközi sikerek sem kerülték el csapatával, 2009-ben KEK-et nyert, emellett még kétszer játszhatott döntőt, 2004-ben és 2006-ban. 1999-ben finálét játszott az EHF kupában a Valladoliddal. A Pick Szeged ellen eddig hat tétmeccset játszott, három győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyszer kellett elhagynia vesztesen a pályát Pastornak.

A spanyol válogatott élére is kinevezték 2004-ben és három világversenyről is éremmel tért haza a nemzeti csapattal. A 2005-ös tunéziai világbajnokságon aranyérmet, a 2006-os svájci EB-n ezüstöt, a 2008-as pekingi olimpián pedig bronzérmet szerzett a spanyol válogatottal, amelyet 2008-ig irányított.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.