Sport

Gyurta Dánielt méltatta Norvégia

Szerte Norvégiában nagy visszhangot váltott ki Gyurta Dániel gesztusa, a norvég sajtó külön is méltatta, a helyszínen pedig négyezren tapsolták meg a magyar olimpiai bajnokot azon a szombat esti, hamari ünnepségen, amelyen átnyújtotta az emlékérmet a tavaly elhunyt barát, az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok versenyzőtárs Alexander Dale Oen családjának.

A múlt évi ötkarikás játékokon 200 méter mellen első, vb- és Eb-győztes úszó nyári sikere után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tragikus hirtelenséggel tavaly április végén, 26 éves korában elhunyt riválisa emléke előtt. Az ígéretet tett követte, s az időközben megszületett ereklyével utazott Norvégiába, ahol egy gála keretében találkozott Dale Oen szüleivel és öccsével, Robinnal.

“Ígéretét beváltva, a mi Év sportolója-díjátadónkhoz hasonló esemény keretében adta át Alexander testvérének Dani az érmet, norvégul köszöntve a hamari olimpiai amfiteátrumban zajló ünnepségen megjelenteket. Legalább négyezer ember állva, meghatottan, percekig tapsolt, amikor a fiam az ő nyelvükön megszólalt, s elmondta az itthon megtanult szöveget” – számolt be a részletekről a menedzseri tevékenységet is ellátó édesapa, Gyurta Tamás az MTI érdeklődésére vasárnap. Hozzátette, hogy fia egy teljesen egyedi tervezésű, művészi alkotást vitt magával az Oslótól száz kilométerre található városba.

Gyurta Dániel beszédét angol nyelven, videón itt tekintheti meg!

“A család láthatta meg először a díszdobozba csomagolt, fémből készült, egyik oldalán a londoni Towert, a másikon Alexander arcképét ábrázoló, dombornyomásos érmét, amelyért külön köszönet jár az alkotást megtervező és elkészítő képzőművésznek, Mihály Annának. A gesztust méltányolták az ottaniak, mondhatom, tiszteletbeli norvéggá avatták Danit, aki mély barátságot ápolt Alexszel. Beszédében kiemelte, hogy nemcsak nagyszerű versenyző, de remek ember is volt, akinek halála a világ egész úszósportját ért nagy veszteség is egyben.” – mondrta Gyurta Tamás.

A Nemzetközi Fair Play Bizottságot vezető Kamuti Jenő vasárnapi tájékoztatása szerint az elnökség budapesti ülésén úgy döntött, hogy a korábbi tervekkel ellentétben Gyurta Dániel nem utánpótlás, hanem a legrangosabbnak számító, cselekedet kategóriában kap Fair Play-díjat, amelyet nem áprilisban, hanem szeptember 18-án Párizsban, az UNESCO székházában vehet majd át.

Alexander Dale Oen az Egyesült Államokban, az északi ország válogatottjának olimpia előtti arizonai edzőtáborozása közben, minden előjel nélkül, 27. születésnapja előtt kevesebb mint három héttel, hirtelen hunyt el. A 100 méter mellen 2011-ben világbajnok, 2008-ban és 2010-ben Európa-bajnoki aranyérmes, a 2008-as pekingi olimpián második, 200 méteren pedig kétszeres Eb-ezüstérmes versenyzőnek – a norvég sportági szövetség akkori közlése szerint – megállt a szíve, a zuhany alatt eszméletlen állapotban találtak rá, s megmenteni már nem lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik