Sport

Czinknek nem sikerült a csoda

Ana Ivanovic (ana ivanovic, )
Ana Ivanovic (ana ivanovic, )

Czink Melinda megizzasztotta Ana Ivanovicet, de nyernie nem sikerült, így nem jutott tovább az ausztrál teniszbajnokság második  fordulójába.

Czink Melinda (95. a világranglistán) magyar idő szerint hétfőn nem sokkal 12 óra után kezdett a 13. helyen kiemelt szerb Ana Ivanoviccal a Rod Laver Arénában. A világranglistán is 13. helyen álló szerb teniszezőnő jól kezdett, mindjárt elnyerte Czink adogatását, amit a 3. játékban a magyar teniszezőnő visszavett (2-1).

Ivanovic szép lassan bemelegedett, amit két dolog is jól mutatott. Egyrészt nekivetkőzött, azaz levette a sárga teniszruhácskájára az ilyenkor kissé szokatlan ausztrál “hideg” miatt felhúzott fehér felsőt, másrészt a magyar breaktől nem jött zavarba.

Mielőtt Czink nagyon nekibuzdult volna, rögtön egyértelműsítette tudásbeli fölényét, és hiába adogatott Melinda jól,  3-1-re módosította az állást, majd azzal a lendülettel az első játszmát 6-2-re, míg a másodikat 6-1-re húzta be.

Australian Open, 30 millió aus dollár díjazás, hétfői játéknap, eredmények:

A kiemeltek eredményei: 1. forduló (a 64 közé jutásért):

nők:
Pervak (kazah)-Barthel (német, 32.) 7:5, 2:6, 6:4;
Ana Ivanovic (szerb, 13.) – Czink Melinda (magyar) 6-2, 6-1

korábban:
Sarapova (orosz, 2.)-Pucskova (orosz) 6:0, 6:0  
A. Radwanska (lengyel, 4.)-Bobusic (ausztrál) 7:5, 6:0              
Kerber (német, 5.)-Szvitolina (ukrán) 6:2, 6:4  
Li (kínai, 6.)-Karatancseva (kazah) 6:1, 6:3        
Stosur (ausztrál, 9.)Csang (tajvani) 7:6 (7-3), 6:3               
Bartoli (francia, 11.) – Medina Garrigues (spanyol) 6:2, 6:4             
Cibulkova (szlovák, 15.)-Barty (ausztrál) 3:6, 6:0, 6:1        
Görges (német, 18.)-Dusevina (orosz) 7:5, 2:6, 6:4  
Makarova (orosz, 19.)-Larcher de Brito (portugál) 6:2, 7:5    
Jankovic (szerb, 22.)-Larsson (svéd) 6:2, 6:2    
Zakopalova (cseh, 23.)-Scheepers (dél-afrikai) 6:1, 6:2 
V. Williams (amerikai, 25.)-Voszkobojeva (kazah) 6:1, 6:0 
Cirstea (román, 27.) beat Vandeweghe (amerikai) 6:4, 6:2      
Paszek (osztrák, 30.)-Vögele (svájci) 4:6, 6:4, 7:5          

férfiak:
Ferrer (spanyol, 4.)-Ch. Rochus (belga) 6:3, 6:4, 6:2
Kuznyecov (orosz)-Monaco (argentin, 11.) 7:6 (7-3), 6:1, 6:1 
Juzsnij (orosz, 23.)-Ebden (ausztrál) 4:6, 6:7 (0-7), 6:2, 7:6 (7-4), 6:3   
Janowicz (lengyel, 24.)-Bolelli (olasz) 7:5, 6:4, 6:3

korábban:
Djokovic (szerb, 1.)-Mathieu (francia) 6:2, 6:4, 7:5                 
Berdych (cseh, 5.)-Russell (amerikai) 6:3, 7:5, 6:3               
Almagro (spanyol, 10.)-Johnson (amerikai) 7:5, 6:7 (4-7), 6:2, 6:7 (8-6), 6:2         
Wawrinka (svájci, 15.)-Stebe (német) 6:2, 6:4, 6:3     
Nisikori (japán, 16.)-Hanescu (román) 6:7 (5-7), 6:3, 6:1, 6:3              
Verdasco (spanyol, 22.)-Goffin (belga) 6:3, 3:6, 4:6, 6:3, 6:4           
Melzer (osztrák, 26.)-Kukuskin (kazah) 6:1, 6:1, 6:2             
Benneteau (francia, 32.)-Dimitrov (bolgár) 6:4, 6:2, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik