Sport

Grazban is alulmaradt a Fehérvár

Magosi Bálint (magosi bálint, )
Magosi Bálint (magosi bálint, )

A rossz formában lévő Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata 3-1-re kikapott Grazban, így elkönyvelhet egy újabb fájó vereséget.

A pénteki, Znojmo ellen hazai jégen elszenvedett vereséggel nagyon távol került a Volán a felsőháztól, Jan Neliba fiai így annak reményében utaztak el Grazba, hogy a középszakaszhoz szükséges plusz pontokért folyó harcban lépéselőnybe tud kerülni. A csapat cseh vezetőedzője egy újítással vágott neki az osztrák vendégjátéknak, Mihály Árpád és Sofron István cserélt helyet egymással.

Az első harmadot hazai nyomás jellemezte, a kapusok pedig mintha lehúzták volna a rolót, nem sikerült mögéjük juttatni a pakkot. Már mindenki a szünetet várta, amikor a Graz mégis megszerezte a vezetést, Ganahl mattolta Munrót. A második játékrész már jóval kiegyenlítettebb volt, a Sapa fehérvár AV19 is támadott becsülettel, ám ez a húsz perc egyik oldalon sem hozott gólt.

A harmadik harmad elején egy kettős hátrányt is ki kellett bekkelnie a székesfehérváriaknak, majd mikor már négy mezőnyjátékos volt a jégen magyar oldalon, akkor jött Wren és kettőre növelte csapata előnyét. A hajrában szépíteni tudott a Volán, Sofron passzát Magosi Bálint váltotta gólra az 57. percben.

A rendes játékidő utolsó minutumában természetesen kapuslehozatallal próbálkozott a Sapa, ám ezt kihasználta a hazai együttes, a vége így 3-1-es grazi siker lett. Ocskay Gábor szakosztályigazgató vasárnap a sportnapilapnak azt mondta, a vasárnapi meccs függvényében dönt arról, hogy hétfőn leüljön-e beszélgetni a szakmai stábbal. Nos, a jelek szerint sor kerül a találkára a jövő hét elején.

Eredmény – EBEL, 41. forduló
Graz 99ers – Sapa Fehérvár AV19 3-1 (1-0, 0-0, 2-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik