Sport

Ütős pályán küzd a magyar sí reménysége

Miklós Edit (miklós edit, )
Miklós Edit (miklós edit, )

Alpesi sízőnk, Miklós Edit St. Antonban indul következő Világkupa versenyén a hétvégén. Elmondása szerint ebben a szezonban eddig ez a legtechnikásabb pálya a számára.

A magyar versenyző szombaton lesiklásban, vasárnap pedig Super-G-ben harcol a pontszerző helyért. Az ünnepek után szorgalmasan készült a szezon folytatására.

„Karácsony után a karintiai Innerkremsben tréningeztem. Napi egy-két edzésem volt, sikerült párszor Super-G-t edzenünk, de leginkább szlalomot és óriást gyakoroltunk” – mondta Miklós Edit, aki már St. Antonban van, és a pályát is megismerhette.

„ A St. Anton-i pálya elég nehéznek bizonyul, nagyon technikás, ív után ív következik. Ebben a szezonban eddig ez a legnehezebb. A napokban esett az eső, úgyhogy a pálya alsó fele nagyon kifagyott, glatt jég! Van egy jégfalnak nevezhető rész, ahol 78 százalékos a pálya meredeksége. De nem veszélyes, és csak egy rövid szakasz. Ehhez a pályához jó technikára, erőre és bátorságra van szükség” – így az erdélyi származású síelő.

Miklós Edit ebben a szezonban eddig 8 Világkupa-pontot szerzett, ezzel a szakági versenyben a 31. helyen áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik