Sport

Defektet kapott a magyar dakaros egység, folytatták

A problémák ellenére a Sandlander Dakar Team mindkét egysége célba ért és már úton vannak a pénteki összekötő szakaszon.

Arról már beszámoltunk, hogy Szalay Balázs a 72. helyen beért a Dakar-rali 6. szakaszának céljába, de a másik két magyar autóról sokáig nem kaptunk hírt.

A két “sandlanderes” magyar csapat helyi idő szerint éjjel fél 1-kor ért a táborba: nem vállaltak felesleges kockázatot, inkább a biztonságos célba érést tartották szem előtt.

Pócsik László csapatfőnök elmondása szerint a tegnapi hosszú szelektív szakasz első részén a porszerű fesh-fesh homokkal kellett megküzdeni, de a mintegy 80 kilométeres utat annyira átformálták a kamionok és a mezőny többi része, hogy finoman szólva sem volt egyszerű közlekedni.

„Bonyolította a helyzetet, hogy kaptunk egy defektet, és a leszakadó gumi letépett egy elektromos vezetéket, amitől többé-kevésbé megszűnt az összkerékhajtás – mindez a dűnék kellős közepén” – mondta az UNIQA Safety Car pilótája.

A két részre osztott speciál második részére már koromsötétben ért oda a 405-ös és a 455-ös rajtszámú magyar alakulat, így vissza kellett venni a tempóból. A gödrös, lyukas utak hamar bosszút álltak a száguldó ellenfeleken: a sötét árkoknál 30 kilométeren belül 6-7 autó számára ért véget az idei megmérettetés.

A Sebestyén Sándor-Bognár József kettős és a Pócsik László-Farkas Nándor-Szaller Zoltán trió az egész éjszakát kitöltő szerelés és a vámpapírok elintézése után már úton van Argentínába, Calama és Salta között 220 kilométernyi mért szakasz és 534 kilométer összekötő vár rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik