Sport

Hozta a kötelezőt a címvédő

A Dab.Docler jégkorongcsapata 5-2-re verte a HSC Csíkszeredát a MOL Liga hétfői játéknapján.

A hét elején három összecsapást rendeztek a magyar-román-szlovák ligában, a címvédő Dunaújváros hazai pályán fogadta a Csíkszeredát. Az Acélbikák az első harmadban magabiztos, kétgólos előnyt dolgoztak ki, ám Daniel Tranca az első szünet előtt szépíteni tudott, izgalmas folytatásra volt kilátás.

A második harmadban csak egy gól esett, ezt a hazaiak lőtték, akik a harmadik felvonás feléhez közeledve tovább tudták növelni az előnyüket. A hajrá kezdetén egy kihasznált emberfórnak köszönhetően közelebb lopakodott a csíki együttes, majd a legvégén kapuslehozatallal próbálkoztak az erdélyiek, ám Galanisz ezt kihasználta, 5-2-re nyert a Dunaújváros. A Dab.Docler magabiztosan vezeti a bajnokságot.

A tavalyi döntős Miskolc is jégre lépett hétfőn, a Jegesmedvék a Ferencváros-ESMTK-t látták vendégül. Fodor Szabolcs harmadik harmad elején lőtt találatával már 4-0-ra vezettek a hazaiak és ugyan a Fradi szépíteni tudott, felállnia már nem sikerült, végül 5-2-es miskolci siker lett a találkozó vége.

Az Érsekújvár és a Brassó összecsapása is sima lett, ugyan az ASC szerzett vezetést a Nové Zámky otthonában, ám a hazaiak végül 6-2-vel húzták be az összecsapást.

Eredmények – MOL Liga
Dab.Docler – HSC Csíkszereda (román) 5-2 (2-1, 1-0, 2-1)
Gólszerzők: Hüffner (9.), Gröschl (17.), Somogyi (30.), Strenk (49.), Galanisz (59.) illetve Tranca (19.), Hurtaj (53.)

Nové Zámky (szlovák)-Corona Brasov (román) 6-2 (2-1, 2-0, 2-1)
Gólszerzők: Stefanka (10., 60.), Mikhailov (12.), Král (26.), Tarnoczy (26.), Hrudik (48.), illetve Antal (2.), Lőrincz (55.)

Miskolci Jegesmedvék – FTC-ESMTK 5-2 (1-0, 2-0, 2-2)
Gólszerzők: Dubek (11.), Tóth A. (21., 51.), Ritó (32.), Fodor (41.) illetve Mestyán (44.), Dancsfalvi (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik