Sport

Ütős évünk volt

Az ökölvívás világában 2012-ben is zajlott az élet, a Sport24 összeszedett öt látványos kiütést.

Az év egyik legjobban várt bokszmérkőzését David Haye és Dereck Chisora, a britek két fenegyereke vívta egymás ellen. A WBA és a WBO övéért folyó, botrányos előéletű összecsapáson az önkéntes nyugdíjból visszatérő Haye móresre tanította honfitársát egy olyan estén, amelyen a balhé a háttérbe szorult és az ökölvívásé volt a főszerep.

Októberben, New Yorkban mérte össze az erejét a feltörekvő Danny Garcia, illetve a veterán Erik Morales. A veretlen amerikai érvényesítette a papírformát és a negyedik negyedben kiütötte mexikói ellenfelét, így több szakíró is megszellőztette, hogy a Moralesnek vissza kellene vonulnia. Garciára még nagy jövő várhat, a 24 éves öklöző februárban, Brooklynban lép a kötelek közé ismét.

A WBC harmatsúlyú övéért kiírt mérkőzésen a címvédő japán, Shinsuke Yamanaka nem kímélte mexikói ellenfelét, Tomás Rojast és az eredetileg 12 menetesre kiírt összecsapás hetedik felvonásában lerendezte ellenfelét egy balossal.

Szintén a WBC égisze alatt mérkőzött meg egymással a dán Mikkel Kessler és az amerikai Allan Green. Májusban, Koppenhágában négy menet sem ment le az összecsapásból, Kessler egy jól eltalált balossal hódította el a félnehézsúlyú világbajnoki övet.

Az év meccsét a negyedik ízben farkasszemet néző Manny Pacquiao és Juan Manuel Marquez vívta. PacMan lényegében jobban állt a meccsen, mint mexikói riválisa, azonban a hatodik menet végén figyelmetlen volt, túlzottan kinyílt, Marquez pedig egy másodperccel a felvonás végét jelző gongszó előtt kiütötte ellenfelét. Pacquiao 1999 óta nem kapott ki KO-val. Ez a kiütés az év legjobbja lett a The Ring Magazine szavazatai alapján, ahol a voksok 87 százalékát gyűjtötte be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik